Több halálos áldozata van a norvégiai földcsuszamlásnak

2021. január 03. 07:16

Az első áldozatra pénteken, további háromra pedig szombaton bukkantak rá keresőkutyák segítségével.

2021. január 03. 07:16
null

Eddig négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak a helyi rendőrség legfrissebb adatai szerint. A túlélők utáni kutatás vasárnapra virradóra is folytatódott. A mentőcsapatokat vezető Gisle Sveen a Verdens Gang című norvég napilapnak elmondta, hogy a tűzoltók elkezdték átfésülni az evakuált házakat, mert azt gyanítják, hogy háziállatok kereshettek ott menedéket.    

A katasztrófa a norvég fővárostól, Oslótól mintegy 40 kilométerre északkeletre fekvő Gjerdrum község Ask nevű településen történt szerda reggel. A földcsuszamlásban legalább tízen megsérültek, kilenc ház összeomlott és körülbelül ezer embert kellett kitelepíteni. A norvég TV2 korábbi értesülése szerint egy 2005-ös önkormányzati földtani felmérés megállapította, hogy a területen nagy a veszélye a földcsuszamlásnak, három évvel később mégis építettek ott lakóházakat. Egyelőre nem világos, hogy ki engedélyezte az építkezéseket.    

A mentőcsapatok munkáját nehezíti, hogy miután hosszúak az éjszakák, jórészt sötétben, enyhe fagyban kell dolgozniuk, ráadásul a hegyoldalon lecsúszott agyagos talaj nagyon laza, süppedős. A keresésbe drónokat, infravörös kamerákat és kutyákat is bevetettek.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2021. január 03. 16:22
Nem sokra tartjuk norvégokat, de együtt érzünk velük a bajban.
nyugalom
2021. január 03. 13:32
Ime, a tudomany eredménye!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 03. 13:21
Kár, hogy a diktatórikus Norvég Alapot nem nyelte el a föld.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2021. január 03. 13:20
Figyelmeztetés arra, hogy vegyenek vissza az arcukból és ne szóljanak bele szuverén országok magánügyébe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!