Farkas jár a Börzsönyben

2021. január 17. 15:15

Újra farkasnyomokat találtak a Börzsönyben, számolt be honlapján a Duna-Ipoly Nemzeti Park.

2021. január 17. 15:15
null

„A farkas nyomai leginkább egy nagyobb kutyáéra emlékeztetnek, azonban szakértő szemek számára egyértelműen megállapítható a különbség. A farkas lábnyomai valamivel nagyobbak, elnyújtottabbak és hosszúkásabbak, mint a kutyáké. A kifejlett farkas mancsnyomainak hossza 10-13 cm, szélessége 7-9 cm között változik. A nyomok vonala, úgynevezett csapa „zsinórozik”, azaz a mancsnyomok egy határozott vonal mentén helyezkednek el, határozottan egy irányba tartanak és céltudatosabbak. A kutya nyomai ennél szertelenebbek, gyakran kóborolnak, megfordulnak illetve sosem távolodnak el jelentősen a turistautaktól, ahol a gazdájuk sétál. Emellett a farkas nyomaiban a felső két ujjpárna és talppárna között jellegzetes X forma figyelhető meg, a mancsnyomok szimmetrikusak” – írja a Nemzeti Park közleménye. 

Az igazgatóság munkatársai múlt vasárnap lelték meg a farkas nyomát, mely valószínűleg megegyezik egy korábban, múlt ősszel észlelt példányéval. Valószínű, hogy az állat Szlovákiából jött át „vendésgségbe” de mivel a Bükkben már állandó falkák jelenlétét is feltételezik egyes szakemberek, az is lehet, hogy onnan indult új területeket feldezni.  A nemzeti park szakemberei szerint a farkasok védelme szempontjából „kiemelt fontosságú feladat, hogy felmérjük előfordulásának pontos területeit”.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2021. január 18. 13:25
A faszom a sok hülyébe, aki pozitívot ad erre a hírre. Egy újabb hely, ahová nem mehetünk kirándulni. Most még igen, de várj tíz évet! Erdélyben is így kezdték az "aranyos" macikkal. Télen biztosan nem mehetünk majd oda. De ti tapsoljatok neki, hogy biodiverzitás meg ilyenek. Az megvan, hogy azért kezdtük el a környezetvédelmet, hogy az embernek jobb legyen? De most már úgy látom l'art pour l'art-á vált a dolog.
Senki Alfonz
2021. január 17. 23:49
Farkas Flóri a Börzsönyben??? Akkor mindent gyorsan elzárni, bezárni, mert lába kél!!!!!
szodabár
2021. január 17. 22:51
Annyira tudtam, hogy lesz egy hatalmaskodó mocsok, aki osztja a primitív állatellenes baromságait! Szégyen, hogy az ilyen semmitérő féreg primitív cigányok még mindig szabadon uralkodhatnak szerencsétlen állatokon!
EBart0k
2021. január 17. 20:44
Vigyázzunk rá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!