Cihanouszkaja vissza akar térni Fehéroroszországba

2021. január 19. 16:25

A fehérorosz ellenzék Litvániába menekült vezetője kedden tudatta szándékát követőivel Telegram-csatornáján.

2021. január 19. 16:25
null

Cihanouszkaja szerint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető – akit Oroszországba való visszatérését követően azonnal őrizetbe vettek - esete mutatja, hogy szükséges a nemzetközi közösség támogatása. Cihanouszkaja szólt arról is, hogy beszélt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tisztségviselőivel is.    

Az ellenzéki vezető – aki ellen az elnökválasztás óta két büntetőjogi eljárást is indítottak – közölte, hogy biztonságban akar hazatérni Fehéroroszországba. A Fehéroroszországban körözött Cihanouszkaja jelenleg Litvániában él, ahová a tavaly augusztusi, vitatott, tömegtüntetéseket kiváltó fehéroroszországi elnökválasztást követően menekült.    

Az ellenzéki vezető szintén indult az augusztus 9-i elnökválasztáson, amelyet az országot régóta Aljakszandr Lukasenka elnök nyert meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A Cihanouszkaját valódi győztesnek elismerő ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát egyebek között az EU sem ismeri el törvényes államfőnek.    

Cihanouszkaja helyett eredetileg férje, Szjarhej Cihanouszki akart indulni az elnökválasztáson, őt azonban bebörtönözték. 

Fehéroroszországban a választás óta hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntető tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. január 20. 13:25
Tisztelt szerkesztö urak, ilyen néven ez a hölgy csak a 3.14-csába mehet. Mikor tanulják már meg tisztességesen leirni a nevét????
vip era
2021. január 19. 20:46
A Fehéroroszok Donáth Annája.Szarházi ügynök.
Mr. Sarah Kaufmann
2021. január 19. 19:29
Egy okos és bátor politikus személy.
Csigorin
2021. január 19. 18:58
ot is letiltja a twitter amiert elcsalt valasztasrol hoborog bizonyitek nelkul?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!