Közölték, az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja,
és az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad. A modellváltás ugyanakkor – egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával – hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.
Az egyetem vezetése azon túlmenően, hogy rendszeres egyeztetéseket folytat az érdekvédelmi és a hallgatói szervezetekkel, kiemelten fontosnak tartja a „Semmelweis-polgárok” folyamatos tájékoztatását, ennek egyik lépéseként interaktív információs felület jött létre az egyetem honlapján a modellváltással kapcsolatban. Az oldalon keresztül első lépésben kérdéseket lehet megfogalmazni, amelyek alapján egy rendszeresen frissülő összeállítás (gyakran ismételt kérdések) készül – olvasható az egyetem honlapján.
(MTI)
Fotó illusztráció: A KoMod Színház alkotóiból alakult Harmadik MűSzak társulat Kampec I-II. című sitcom előadásának próbája, MTI Fotó: Szigetváry Zsolt