Egy fotón is múlhat az egészségünk – applikáció segít a rosszindulatú daganat korai felismerésében

2025. május 05. 13:12

Magyarországon egy évtized alatt másfélszeresére nőtt a melanómás esetek száma, ez a növekedés az összes rosszindulatú daganat előfordulásának emelkedését megelőzi – derült ki az ELTE közleményéből.

2025. május 05. 13:12
null

Androidos készülékekre és iPhone-ra is letölthető az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak applikációja, 

amely gyorsan, egyszerűen és ingyenesen segít a melanoma – a legveszélyesebb bőrrák – korai felismerésében

 – olvasható az ELTE közleményben.

A kommünikében ismertették, hogy Magyarországon egy évtized alatt másfélszeresére nőtt a melanomás esetek száma, ez a növekedés az összes rosszindulatú daganat előfordulásának emelkedését megelőzi. Fontos azonban azt is tudni, hogy 

a korai stádiumban felfedezett melanoma 99 százalékban gyógyítható

– hangsúlyozták.

Ismertették, hogy Ulbert Attila vezetésével a Semmelweis Egyetem és az ELTE kutatói még 2018-ban hoztak létre egy mesterséges intelligencián alapuló platformot, amellyel nagyon korai fázisban „elcsíphetők” a rosszindulatú bőrelváltozások.

Az emdee Bőr mobilalkalmazásból és a klinikán készült képeket kezelő webes szolgáltatásból áll. A mobilalkalmazással a páciensek lefotózhatják a bőrükön megfigyelt elváltozásokat vagy a már régóta meglévő anyajegyeket, az applikációnak elküldött kép alapján pedig néhány másodperc alatt visszajelzést kapnak, hogy szükséges-e orvoshoz fordulni.

A mobilalkalmazás ingyenesen használható, és az Android-készülékek mellett már iPhone-on is elérhető.

Hozzátették, hogy május a Melanoma Tudatosság Hónapja, ez pedig „kiváló alkalom arra, hogy odafigyeljünk saját és szeretteink egészségére – írták a közleményben. 

Nyitókép illusztráció. Fotó: 123rf.com

***

***

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2025. május 05. 14:02 Szerkesztve
Ez egy nagyon jó kezdeményezés. A bőrgyógyászat az egyik olyan ága az orvostudománynak, ahol a távdiagnózis teljes értékűen megvalósítható. Ráadásul a megfelelően megírt öntanuló programok pontosabbak, mint az ember, akárcsak a mellkasröntgeneknél.
auditorium
2025. május 05. 13:25
Ez egy nagyon FONTOS hir, emberéleteket ment meg. Manapság vannak 5O védőfaktoros napvédő krémek, de ca. 4O évvel ezelőtt senki nem használt ilyen magas védőfaktorú krémeket. Sokan inkább csak napolajat használtak, h. lesűljenek vagy kisgyerekeknél még azt sem . Köszönjük az ELTE Semmelweis Egyetemnek az APP-ját és azt is, ha ha elmagyarázzák, hogyan kell alkalmazni, miután lefotóztuk a gyanús bőrelváltozást ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!