Csendben tértek haza a malenkij robot névtelen áldozatai

2020. november 25. 21:31

A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává november 25-ét.

2020. november 25. 21:31
null

A magyar Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává november 25-ét. Azért ezt a napot, mert 1953-ban ezen a napon érkezett vissza Magyarországra a Gulag-lágerekből szabadon bocsátott rabok első csoportja. 

A magyar történelmi emlékezet részévé vált mára a „malenkij robot”, amely kifejezést – hasonlóan a „davaj csaszihoz”– csupán informális keretek között használhattuk több évtizeden át. Hazánk „felszabadításának” sötét fejezeteiről szigorúan tilos volt beszélni. Az orosz megszállás része volt 1945-ben a széleskörű, szabad rablás. Innen jött a davaj csaszi, azaz „add oda a karórát” kifejezés. A polgári lakosság elleni attrocitások, emberrablások, erőszak metaforájává a „malenkij robot” azaz a „kicsi munka” vált.

Sztálin ugyanis parancsba adta, hogy mennyi hadifoglyot kell az egyes orosz egységeknek „leszállítani” a Szovjetunióba.

A direktíva elsődleges célja az oroszországi újjáépítés volt. A „Nagy Honvédő Háborúban” földig rombolt városok újjáépítéséhez sürgősen kellett pótolni a hiányzó munkerőt, ezért kellett a bolsevik vezérnek „élő hadizsákmány”. Az ésszerűséget mellőző parancs teljesítésére, részben a retorzióktól való félelmükben is, a fegyveres szovjet katonák a fogolylétszámot kipótolandó összefogdostak civileket is. Jóformán bárkit elvittek akit az utcákon, gyárakban vagy a kórházakban találtak, és úgy ítélték meg, hogy képes lesz az embertelen fizikai munkára.

A szétszakított családok többsége semmit sem tudott rokonairól, kapcsolatot sem tarthattak velük. Létezésük és hollétük szigorú titoknak számított.

1953. november 25-én nem szerepelt egyetlen újságban sem, hogy hazatértek azok a szerencsések, akik túlélték a Szovjetunióban, a GULAG táboraiban eltöltött éveiket. Többnyire Moszkva sztálinista felhőkarcolóinak építkezéseinél dolgoztak, vagy német aknamezők hatástalanítását, bányászati és romeltakarítási mukákat végeztettek velük, illetve egyszerű földmunkák során dolgoztattak őket, sok esetben halálra.

1953. november 25-én nem volt állami fogadóbizottság. Nem várta az érkezőket hivatalos delegáció. A pályaudvaron szeretteik sem fogadták őket virágokkal. Hazatérve nem beszélhették el, mi történt velük. Nem tüntették ki őket hősiességükért. Nem tudtak róluk. Aznap, november 25-én, a magyar válogatott a világklasszis angol csapattal játszott barátságos mérkőzést a Wembley-stadionban, melynek végeredménye, Hidegkúti 3, Puskás 2 és Bozsik 1 góljával 6:3 lett. Az ország ezen az este örömmámorban úszott. Az túlélők pedig csendben, titokban örültek a puszta életüknek.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. november 30. 06:44
Nekem KÉT unokabátyámat --testvérek--vitték el a ruszkik "málenkij robotra" 1944 késő őszén-koratelén, mert hozzánk már akkor ideért a front. Egyikük 15 a másikuk 16 és fél éves volt akkor, amikor "begyüjtötték őket", mindketten középiskolába jártak, és mindketten sportoltak is--futballoztak. Elvitték Őket majdnem az Ural-ig és bányában kellett dolgozniuk, mert erősek-izmosak-kisportoltak..... voltak, s az ok, amit kitaláltak az evakuálásukra az volt: NÉMETES HANGZÁSÚ A VEZETÉKNEVÜK, ami igaz is. Fiatalabbik bátyám TÖBBSZÖR SZÖKNI PRÓBÁLT onnan. mindannyiszor elfogták és még-keletebbre visszavitték. Végül mindketten, de egymástól külön és függetlenűl 1948 őszén jöhettek haza. De hiába voltak sportemberek sőt(!) KIVÁLÓ sportemberek mindketten, már meghaltak '60-as éveik közepén.....Hát ezt és ennyit hozott családomnak ez a "málenkij SZAR".
kérdés
2020. november 28. 10:20
Felér egy kínvallatással öreg fejjel végiggondolni a tőmondatokban összefoglalt sorsokat. És a lányok, asszonyok, akiken végigment a 20. század. Egyik dédanyám (annak nevezhetem, mert apai nagyanyámat ő fogadta örökbe, nevelte, kistafírozta, férjhez is adta, de anyai ágról rokonom volt) 103 évesen halt éhen. A ruszkik minden ennivalóját elvitték. Amit nagyszüleim sírján mára alig olvashatóan bevéstek volt: Béke poraikra!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. november 26. 20:03
''1944. augusztus 26-án a Vörös Hadsereg a front előrenyomulásával elérte a magyar határt. Az elkövetkező hónapokban, egészen 1945 tavaszáig milliós nagyságrendben vonultak át szovjet katonák hazánkon. Az emberek féltek a kegyetlenségéről híres haderőtől. A magyar katonákat és civileket egy kalap alá véve a németekkel egyaránt ellenségüknek tekintették a szovjetek. A legkiszolgáltatottabbakat, a lányokat és az asszonyokat sem kímélték. Számos elhurcolt nő soha többé nem került elő. Csak a kicsi gyerekeket nem bántották.''
Box Hill
2020. november 26. 12:36
Erőszak és gyűlölet, hazugság és rágalmazás, verés és öldöklés - ezek a módszerei a jakobínus-leninista hatalomhordozóknak. (Adam Michnik, 1984)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!