Havasi Bertalan új Digitális Polgári Kört indít az Alaptörvény védelmében

Az új Digitális Polgári Kör jogászok, politológusok, történészek és közélet iránt érdeklődő polgárok részvételével működik majd.

A miniszterelnök levelében azt írta: meggyőződése, hogy a két ország közötti mély barátság kiállta az idő próbáját, és a megváltozott nemzetközi környezet okozta kihívások ellenére is szilárd alapokon nyugszik.
Orbán Viktor miniszterelnök baráti üdvözletét és jókívánságait fejezte ki a Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország megalapításának 71. évfordulója alkalmából Li Ko-csiang kormányfőnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön.
Orbán Viktor levelében azt írta: meggyőződése, hogy a két ország közötti mély barátság kiállta az idő próbáját, és a megváltozott nemzetközi környezet okozta kihívások ellenére is szilárd alapokon nyugszik. Úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a magyar-kínai átfogó, stratégiai partnerség, a 17+1 Együttműködés, valamint az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés méltóképpen tükrözi a Magyarország és a Kínai Népköztársaság közötti, hosszú múltra visszatekintő együttműködés eredményességét.
A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben tanúsított közös erőfeszítéseink ismételten tanúbizonyságot tettek a népeink közötti barátságról – zárta köszöntőlevelét a magyar miniszterelnök.
(MTI)