Filmünnep a „nemzeti öröm” helyszínén

Konopás Noémi interjúja a Mandiner hetilapban.

Már a kezdetek kezdetén megihlette a filmes szakmát a Balaton, a némafilm korszakától kezdve rengeteg mozgóképet forgattak itt. Generációkat andalított el Darvas Iván az 1954-es Liliomfiban, itt osztotta pofonjait a magyar Bud Spencer Ötvös Csöpiként, és Bara Margit emlékezetes sziluettje a lemenő nap fényében is sokak fantáziáját megmozgatta a Ház a sziklák alattban. A magyar tenger varázsától szerencsére azóta sem tudnak szabadulni az alkotók: itt lelt helyszínre az Egynyári kaland sorozat és az öt évvel ezelőtt bemutatott Balaton Method is. A Magyarország Budapest utáni legismertebb tájegységén büszkén elterülő, előkelő Veszprém nemcsak filmek, hanem mozgóképfesztiválok helyszíne is volt. A királynék városában rendezték meg a nyolcvanas években a magyar tévés szakma éves találkozóját, s amellett, hogy bemutatták az egyesztendőnyi filmtermést, pezsgő viták zajlottak az aktuális produkciókról, és nem utolsósorban a közönség is találkozhatott a színészekkel.

Itt debütált szeptember elején Magyarország legújabb filmfesztiválja, a Veszprém–Balaton filmpiknik is, amelyen bemutatták az elmúlt év legjobb magyar alkotásait, válogatva a 2020-as Magyar mozgókép szemle legjobb filmjeiből és a legszebb klasszikusokból. Ráadásul a filmünnep nem kevesebbre hivatott, mint hogy a 2023-as, várva várt Európa kulturális fővárosa (EKF) programsorozat első rendezvénye is legyen. „Nemcsak az volt a szándékunk, hogy a jelenlegi járványhelyzetben valahogy visszacsábítsuk a nézőket a vászon elé, hanem hogy egyfajta fórumot teremtsünk a filmes és a tévés szakmának – mondja lapunknak Muszatics Péter, a filmpiknik igazgatója. – Szükség is van arra, hogy a szakmabeliek találkozhassanak, ahogy az is elengedhetetlen, hogy a legszélesebb közönség elé tárjuk az év java magyar filmtermését és a legjobb tévéprodukcióit.” Muszatics azt is elárulja, hogy szeretnék meghonosítani a rendezvényt, céljuk, hogy a közönség minden év első felében – egyfajta balatoni szezonnyitóként – találkozzon a hazai filmmel a magyar tenger partján és Veszprémben.

A program tanulságairól szólva az igazgató megjegyzi: nagy volt a tét, sokan kísérték figyelemmel az első balatoni filmünnepet. A nézőszámok magukért beszélnek, több mint nyolcezren vettek részt a szabadtéri és mozis programokon, megtelt a veszprémi vár és a balatonfüredi Tagore sétány is, sokan állva követték az eseményeket. Elégedettségre adott okot a veszprémi Hangvilla rendezvényközpontban és a balatonfüredi Balaton Moziban rendezett programok kihasználtsága is. „Aki idejött, néhány nap alatt betekintést kapott, hol tart jelenleg a magyar filmes és tévés szakma, hiszen keresztmetszetet adtunk a legkülönbözőbb műfajokban – nagy- és kisjátékfilm, tévéfilm, tévésorozat, animációs, illetve dokumentumfilm – az idei termésről” – meséli Muszatics. Már a nyitófilm, a veszprémi várban a szabad ég alatt bemutatott Bagota Béla-mű, a Valan – Az angyalok völgye is óriási siker volt, Muszatics Péter szerint nem is csoda, hiszen sok félig sikerült vállalkozás után végre komolyan vehető, igazán izgalmas, fordulatos, kitűnő krimit sikerült vászonra vinni. A Valan remek példa arra, hogyan lehet rendkívül igényesen elkészített filmmel széles és sokszínű közönséget vonzani, nem véletlenül tüntette ki Bagotát többek között a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díjával a portoi filmfesztivál szakmai zsűrije is.

A Piedone nyomában című alkotást követve a nézők a magyarországi Bud Spencer-kultusz nyomába eredhettek, a Magyar Filmdíjon a legjobb dokumentumfilm díját elhozó A létezés eufóriájában pedig megismerhették Fahidi Éva szívszaggató történetét. Szabó Réka rendező elképesztő gyengédséggel mutatja be Évát, aki húszévesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol negyvenkilenc családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. Hogy a magyar filmművészet kontinuitását megmutassák a szervezők, a fesztiválon olyan klasszikusokat is vetítettek, mint az egyik első – de nem a legelső – színes, szélesvásznú magyar film, az 1961-es Katonazene. „Érdemes újra felfedezni az alkotást, hiszen az egyik rejtett kincse a magyar filmművészetnek” – mondja Muszatics Péter. Most végezte egyébként a Magyar Nemzeti Filmarchívum a felújítását, amit a mozgókép kilencvenegy éves operatőre, Hildebrand István felügyelt.