Magyarországon 1991-ben lépett fel először, 1998-ban két másik rock and roll-legenda, Chuck Berry és Little Richard társaságában adott emlékezetes koncertet, tíz éve ismét a Papp László Sportaréna színpadán zenélt. Jerry Lee Lewis 1986-ban a legelsők között került be a rock dicsőségcsarnokába, 1989-ben Dennis Quaid főszereplésével film készült hányatott életéről.
Szeptember 29-én lesz nyolcvanöt éves az amerikai rock and roll egyik legendája, a botrányairól is ismert Jerry Lee Lewis. A később a country műfajába is elkalandozó énekes-zongoristát nevezték a szülők rémének és gyilkosnak is, igaz, ez utóbbi kitételt azért ragasztották rá, mert gyors ütemben fogyasztotta a zongorákat. A hangszert állva, ülve, sőt cipősarkával is püfölte, még arra is volt példa, hogy az előadás végén felgyújtotta. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Szülei szegény louisianai farmerek voltak, ő maga a country muzsikán nőtt fel. Apja elzálogosította a földjét, hogy zongorát vehessen fiának, aki egyedül, saját maga tanult meg a hangszeren játszani. Az egyházi iskolából eltanácsolták, amiért boogie-woogie stílusban adott elő egy vallási himnuszt, de ő nem keseredett el. Felcsapott kocsmai zenésznek, s a születőfélben lévő rock and rollt játszotta: jobb lábát mereven kitámasztotta (ezt a szokást akkor vette fel, amikor törött medencével gyakorolt), bal kezével diktálta a ritmust, a jobbal hozta a dallamot.
Végül Memphisben állapodott meg, stúdiózenészként kereste kenyerét. (Csak évekkel később kerültek elő azok a felvételek, amelyeken Carl Perkins, Johnny Cash és Elvis Presley társaságában saját szórakoztatásukra zenéltek a híres Sun Stúdióban.) Csillaga 1955-ben virradt fel, amikor Sam Phillips, a Sun Records tulajdonosa új sztárt keresett a busás pénzért továbbadott Elvis Presley helyébe. Mindössze tíz másodpercig hallgatta a kisfiús kinézetű Lewis egyik demofelvételét, és az „Ezt el tudom adni” szavak kíséretében már alá is írta a szerződést. Szimata ezúttal sem hagyta cserben: az 1957-ben megjelent Great Balls Of Fire és a Whole Lotta Shakin' Goin' On világsiker lett, jóllehet a dalok szexuális túlfűtöttsége miatt sok rádió nem volt hajlandó játszani őket.
Lewis üstökösként induló pályafutása hamar és váratlanul félbetört. 1958-ban Angliában turnézott, amikor kiderült, hogy 23 évesen harmadszor is megnősült. Ez még nem lett volna akkora baj, csakhogy unokatestvére, akit az oltár elé vezetett, nem húszéves volt, ahogy a papírokban szerepelt, hanem még a tizennégyet sem töltötte be. A felháborodott közönség szó szerint lefütyülte a színpadról, három fellépés után haza kellett repülnie, de a botrány követte Amerikába is. Számai eltűntek az éterből, neve a slágerlistákról, ő maga a nagy koncertekről, gázsija az esténkénti 10 ezer dollárról 250-re apadt. Csak tíz év múlva tudott visszatérni a slágerlistákra, váratlan módon a country műfajában, idővel a rock and roll hívei is megbocsátottak neki.
Mozgalmas magánélete bővelkedett a hátborzongató fordulatokban. 1970-ben ismét elvált, negyedik felesége tisztázatlan körülmények között a medencéjükbe fulladt, az ötödik 77 nap házasság után drogtúladagolásban hunyt el, két fia is furcsa balesetekben vesztette életét. Az énekes alkohol- és gyógyszerfüggőséggel küzdött, 1973-ban ittas vezetésért letartóztatták, 1981-ben majdnem meghalt egy perforálódott gyomorfekély miatt. 1976-ban Elvis Presley memphisi otthonának kapujában tartóztatták le merev részegen, kocsijának csomagtartójában egy töltött puskával. Mind a mai napig azt állítja, hogy nem megölni akarta az énekest, csak baráti beszélgetést szeretett volna folytatni vele.
Hatodik feleségével húsz éven át tartottak ki egymás mellett, 2012 óta hetedik és reményei szerint utolsó házasságában él, alkoholt már nem fogyaszt és nem is cigarettázik. Bár a rock and rollt annak idején a sátán zenéjének tartották, ő hívő ember, aki abban reménykedik, hogy a mennybe kerül. „Talán ott is szükség van egy zongoristára” – nyilatkozta egyszer. Az idős zenész egyelőre nem akar nyugdíjba vonulni, még mindig koncertezik, albumokat is megjelentet. Tavaly gospel albumot készített, hogy kifejezze háláját rajongóinak, akik imádkoztak érte, amikor kisebb szélütést kapott.
Magyarországon 1991-ben lépett fel először, 1998-ban két másik rock and roll-legenda, Chuck Berry és Little Richard társaságában adott emlékezetes koncertet, tíz éve ismét a Papp László Sportaréna színpadán zenélt. Jerry Lee Lewis 1986-ban a legelsők között került be a rock dicsőségcsarnokába, 1989-ben Dennis Quaid főszereplésével film készült hányatott életéről.
(MTI)
Címlapképen: Jerry Lee Lewis amerikai zongorista, énekes, dalszövegíró és zeneszerző ad koncertet 2010. október 31-én a Papp László Budapest Sportarénában. Fotó: MTI / Kollányi Péter