Az Erdélyi Politikai Iskola képzéssorozat negyedik évfolyama indul októberben, amelyre olyan 18-36 év közötti erdélyi magyar fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a politika iránt és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A Mathias Corvinus Collegium a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT) partnerségben szervezett ingyenes képzésére szeptember 16-ig lehet pályázni.
A program nemcsak azok számára kínál kiváló lehetőséget, akik aktív közösségi és közéleti szerepvállalásra vágynak, de hasznos azoknak is, akiknek a munkájához fontos a politika érdekes világának behatóbb ismerete.
A hathónapos, négy hétvégét felölelő személyes alkalmakból, valamint e-learning-tananyagok feldolgozásából és beadandók készítéséből álló képzés során a résztvevők az elméleti tudásuk bővítése mellett gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek. Az erdélyi magyar fiatalok számára kivételes lehetőségeket nyújt a kurzus, hiszen kötetlen formában beszélgethetnek magyar és külföldi politikai döntéshozókkal, valamint olyan támogató közösség részévé válnak, ahol a résztvevők a képzés elvégzése után is számíthatnak egymásra.
A felvételi háromfordulós, a jelentkezés a program honlapján keresztül történik, a részvételhez önéletrajz, motivációs levél, ajánlás és felsőfokú angol nyelvtudás is szükséges.
„Jelenleg 60 főre tehető a végzett diákok száma. Az elmúlt három év tapasztalata azt mutatja, hogy a fiatalok körében igény vaz Erdélyi Politikai Iskola által kínált praktikus politikai ismeretekre. A nemzetközi előadókat felvonultató, határon túli helyszíneken is zajló gyakorlatorientált képzések rendkívül népszerűek, hiszen a kis csoportokban – 15-18 fővel – működő magas színvonalú oktatás mellett a résztvevőknek szállást és ellátást is biztosítunk a programhétvégék során” – mondta Jáki Luca, az Erdélyi Politikai Iskola képzési koordinátora.