Ha már déligyümölcs lesz az országból, ne legyen ilyen tessék-lássék

Különben úgy járnak, mint az olasz fasizmus, amire ránézett Göbbels doktor, és azt mormogta magában, hogy ez félmunka.

Az ITM az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe.
„A sajtóból értesültünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemet szeptembertől fenntartó alapítvány kurátorainak személyéről.
A hallgatók által korábban megfogalmazott, a modellváltás megvalósulásához elengedhetetlen feltételek egyike a következő:
»Az öt tagú kuratóriumba 3 tagot az egyetem szenátusa, 2 tagot a minisztérium jelöl ki.«
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Egyetem szenátusa által szakmai szempontrendszer alapján összeállított listáról egy jelölést sem vett figyelembe, és a korábbi ígérettel ellentétben az Egyetem egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között.
A Hallgatói Önkormányzat a kuratóriumot nem fogadja el.
2020. augusztus 2.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöksége”