Egyetlen percen múlt, hogy karanténba kényszerültek a járat utasai

2020. augusztus 09. 10:16

Egyetlen percen múlt, hogy nem úszták meg a karantént egy Nizzából Oslóba tartó repülőgép utasai.

2020. augusztus 09. 10:16
null

Egyetlen percen múlt, hogy nem úszták meg a karantént egy Nizzából Oslóba tartó repülőgép utasai. A SAS skandináv légitársaság egy dél-franciaországi járata pénteken éjfélkor érkezett a norvég fővárosba, pont akkor, amikor a norvég kormány tíznapos karantént rendelt el a Franciaországból és néhány más országból érkező utasokra. A 158 utast szállító repülőgépnek a menetrend szerint 0 óra 10 perckor kellett volna landolnia, és az utasok megtapsolták a pilótát, amikor az bejelentette, hogy pontban éjfélkor, tehát a karanténrendelet életbe lépése előtt sikerült földre tennie a gépet.

Csakhogy az utasok öröme korai volt, a légijáratokat valós időben nyomon követő FlightRadar24 internetes portál szerint az SK4700 számú járat kerekei 0 óra 01 perckor érték el a leszállópályát. Ez azt jelenti, hogy a hazatérő nyaralóknak 10 napot karanténban kell tölteniuk, mielőtt elvegyülhetnek honfitársaik között. A rendelet értelmében ugyanakkor a vesztegzárat nem kell a repülőtéri szállodákban tölteniük, a karantént saját otthonukban is letudhatják – írta az esetről beszámoló norvég lap, a Dagbladet. Az egészségügyi minisztérium is megerősítette, hogy noha csak egy percen múlt, a karantén vonatkozik a nizzai járat utasaira is.

A norvég kormány Franciaországgal együtt Svájcot, Csehországot és Monacót is felvette a járványügyi szempontból vörössel jelzett országok listájára, mivel a négy országban az elmúlt 14 napban elérte vagy meghaladta a 20-at a 100 ezer lakosra jutó új napi koronavírus-esetek száma. Az elmúlt hetekben Norvégiában is háromszorosára nőtt az új esetek száma, de 100 ezer lakosra ott még csak hét eset jut.

Fotó: Wikipédia

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2020. augusztus 09. 17:24
S mikor repült be a gép a Norvég felségterületre?
anegy_
2020. augusztus 09. 12:26
Óh, mily nagy megterhelés ez a különleges norvégokra! A különleges civil aktivisták mehetnek toporogni a parlamentjük elé, hogy kiszabadítsák az utasokat a karanténból.
Hannibal
2020. augusztus 09. 10:27
Jogos a szabály az szabály. Ha egy percnél nem tartják be, akkor majd kettőnél sem, majd tíznél, aztán csak egy órácska lesz. Az élet kegyetlen időnként.
3M..
2020. augusztus 09. 10:25
Mennyivel voltak veszélyesebbek, mint az egy perccel korábban érkezők? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!