Itt a Mandiner Trianon-lapszáma!

A Kárpát-medence minden táján történelmi fordulatok, közösségi és egyéni tragédiák kísérték Magyarország 1918 és 1920 közötti szétesését.  Korvin hadnagy és a főbelőtt kis Hubert Károly, majdnem szerb kézre került Pécs, a Rongyos Gárda hősi tettei, a legmélyebb sebeket kapott Erdély – tanulságos történeteket hoztunk Trianon napjaiból minden égtáj irányából a Mandiner hetilap most megjelent új, Trianonra fókuszáló lapszámából! 

Vezércikkünket, az Első karaktert Szalai Zoltán jegyzi, aki írásában felhívja a figyelmet: ahogyan az elmúlt ötszáz év és Trianon is igazolja, nekünk kell a sorsunkat irányítani.

Lett volna esély jobb békét kiharcolni? Miért volt mindig késésben a magyar külügy? Megoldja-e a Trianon-szindrómát a határok spiritualizálódása? Ezekről, valamint a külföldiek legyintéséről is beszélgettünk Ablonczy Balázs történésszel a frissen megjelent, Ismeretlen Trianon című könyve kapcsán.

Vajon ma, száz év hazugságai és sérelmei ellenére, születhet-e kiegyezés a Kárpát-medencében? – teszi fel a kérdést Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese. A történész írásából kiderül, hogy Trianon kapcsán a korabeli magyar elit figyelmen kívül hagyta a fontos tanulságot: érvényes politikai akarat csak sok ember akaratából születhet.

Amíg nem rendeződik a határon túliak helyzete, nem jutunk túl Trianonon – mondja lapunknak Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója. Az intézmény vezetőjét kivándorlásról és asszimilációról, a nemzetek Európájáról és a külhoni magyarok együttműködéséről kérdeztük.

Dúró József politológus Trianon következményei kapcsán arra mutat rá, hogy a nemzetpolitikai kérdésekben elengedhetetlen lenne a politikai elit egységessége.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója írásában rávilágít arra, bár az elmúlt harminc évben sokszor zajlott a határon túli magyarság ellen uszító politika, tíz éve az együttműködésre került a hangsúly.

Makronóm

John Maynard Keynes, a 20. század legnagyobb hatású közgazdásza mindenkinél jobban előre látta a versailles-i békekonferencia következményeit. Makronóm rovatunkban bemutatjuk, hogy a sztárközgazdász miért tartotta végzetesen elhibázottnak a versailles-i békerendszert. 

Precedens

A nemzeti identitásalkotó elemek fontosságát hangsúlyozza Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese publicisztikában, szerinte ezek felértékelődésére éppen Trianon és a korunkban tapasztalt sorozatos válságok világítanak rá.

Precedens rovatunkban Bertrand Mathieu francia alkotmányjogásszal az ideológiai meggyőződés alapján hozott uniós bírósági ítéletekről, a következetlen szupranacionális bírói gyakorlatról beszélgettünk. 

Meta, Élet és Utolsó figyelmeztetés 

Böszörményi Nagy Gergely ezúttal Paul Wapner, a washingtoni American University külpoitikai intézetének professzora könyvét ajánlja az olvasóknak, aki szerint az ökológiai változás miatt szükség lesz a bolygónk “visszavadítására”. 

A héten Pál Gyula jegyzetét olvashatják, aki szerint fontos, hogy május 7-e, a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének utolsó napja ne csak a győzelem, hanem az európai lélek újbóli megtalálásának napja is legyen.

A budapesti doktor visszaszerzett falvai – Budapesti történetek kisrovatunkban bemutatjuk azt az orvost, akinek köszönhetően Somoskő és Somoskőújfalu ma Magyarországhoz tartozhat. 

A Feminens oldalán arról olvashatnak, hogy Trianon miként befolyásolja a különböző generációkhoz tartozók életét, s hogyan küzdöttek meg az egymást váltó nemzedékek asszonyai a rendkívüli helyzetekkel.

Az Élet rovatban Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színművésszel beszélgettünk, aki Kárpátalja kis falujából egészen a nemzet színházáig jutott. Nagyinterjúnkból kiderül, hogy nem volt benne harag a 2004-es népszavazáskor, de máig úgy érzi, határon túliként jobban meg kell dolgozzon az elismerésért. 

A trianoni centenáriumhoz kapcsolódóan két könyvet is az olvasók figyelmébe ajánlunk.  A Trianon 100 antológia a modern magyar közgondolkozás áramlatairól, egymásnak élesen ellentmondó narratíváiról alkot képet, Száraz Miklós György Fájó Trianon című könyve pedig tárgyilagosan mutatja be a Trianonról ismert tényeket. 

Arcél kisrovatunkban Bura Károlyt, a revizionista cigányprímást ismerhetik meg.

A tárcát Hegyi Zoltán jegyzi:

„Bizonyos szempontból majdnem minden Trianon. Hetedíziglen következményes tartós béke. Nem kezdenék most bele területbe és lakosságba, egyharmadba és kétharmadba, bányákba, folyókba, hegyekbe, tolvajozás versus elcseszett magyar arisztokratákba, de még lelkekben sem búvárkodnék, nem csapkodnám a kocsmaasztalt árvalányhajas parókában, és végképp nem huszonhárommilliórománoznék, mert engem is anya szült. Na jó, mégis egy kicsit, mert a huszonhárommilliórománozásra érkező, hol szelíden szomorú, hol bicskaközeli reakciókat is mi, egykori gyógyszercsempészek és faluvégi szalmakazlakban alvók szívtuk meg, amikor utána odamentünk. Lehetett magyarázkodni hajnalig, kereskedelmi mennyiségű széki pálinka mellett, hogy csak úgy sikoltoztak az enzimek, ahelyett hogy arról beszélgettünk volna, hogy vannak a gyerekek, lesz-e végre szilva, vagy már megint egy virrasztásra félretett elixírt kell fondorlatos módon megszerezni az ágy alól. Vagy bármi másról, csak erről ne. Hogy vannak, akik idáig jutottak. Közbevetném azért még a fotelrevizionisták kedvéért, hogy Szék nem a Székelyföldön található, ott ne keressék a térképen. Viszont hogy táncház van, azt neki köszönheti a világ. A szász emberrel sem foglalkoznék különösebben és naprakészen, aki most elnök éppen a szomszédban. Száz év magányosság, ez a mondat jut inkább eszembe, ideírom tehát.”

A lapot záró Utolsó figyelmeztetés rovatban az Ufi egykori szerzője, Névai Gábor idézi fel személyes emlékeit arról, hogyan tudatosult benne Trianon valódi jelentése:

„A hazánk tágabb, mint amit a térképen látunk. Mert ez maga az élet: fürödni egy hideg sör után a Szent Anna-tóban – tudom, hogy már tilos, de akkor is –, bóklászni a MagasTátra turistaösvényein, megnézni Csángóföldet, ámuldozni Nagyváradon, az elsüllyedt magyar polgári Atlantisz romjai között, találkozni a Vaskapu mentén az utolsó magyarokkal (sajnos), üldögélni csendben a kórógyi templomban, beülni a huszti alapiskola padjába, és megállni a Szamos partjánál. Eszmék, barátok, korszakok jönnek-mennek, fél vagy egy egész évszázad belátható távlatában aránylag kevés dolog stabil az életben. Hazából viszont csak egy van, és ez 2120-ban is igaz lesz, ahogyan igaz ma, és igaz volt 1920. június 4-én is. Most már tudom, hogy hol a Szamos. A kurta kocsmákat is megismertem. Mikor indulunk?”