Hamarosan enyhül a brit beutazási karanténelőírás

2020. június 29. 20:03

A június 8-án életbe lépett rendelkezés alapján jelenleg kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.

2020. június 29. 20:03

Hamarosan enyhül a brit beutazási karanténelőírás, amelyet London a koronavírus-fertőzések behurcolásának megakadályozására hozott – erősítette meg hétfő esti nyilatkozatában Grant Shapps brit közlekedési miniszter. Shapps ugyanakkor közölte, hogy a szabályozás enyhítésében érintett országok teljes listáját a következő napokban hozza csak nyilvánosságra.

A londoni alsóháznak küldött írásos tájékoztatójában a miniszter hangsúlyozta: az előírás nemsokára megkezdődő enyhítése nyomán a listán szereplő országokból Nagy-Britanniába érkezőknek „bizonyos körülmények között” nem kell 14 napra elkülönítésbe vonulniuk. Nem részletezte, hogy melyek ezek a körülmények, de közölte, hogy a karanténelőírás enyhítése a vasúton, hajóval és repülőgéppel Nagy-Britanniába beutazókra egyaránt vonatkozik majd.

A karanténszabályokat a kormány háromhetente felülvizsgálja

A június 8-án életbe lépett rendelkezés alapján jelenleg kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is. A kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.

Arra, aki nem tartja magát a karanténelőíráshoz, a hatóságok Angliában ezer font (392 ezer forint) pénzbüntetést szabhatnak ki.

A brit turisztikai és a repülési ágazat legnagyobb vállalatai ugyanakkor élesen bírálták a karanténintézkedést és összehangolt jogi eljárást kezdeményeztek azzal a céllal, hogy bíróság kötelezze a kormányt a szabályozás visszavonására. A karanténszabályokat a kormány háromhetente felülvizsgálja. Az első felülvizsgálat hétfőn volt; a közlekedési miniszter várhatóan ennek eredményét jelenti be a következő napokban. Az alsóháznak küldött hétfői írásos nyilatkozatában Grant Shapps leszögezte: a karanténelőírás is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban a lehető legalacsonyabb szinten lehessen tartani a Covid-19 betegséget okozó koronavírus terjedését, és így segítette a járvány második hullámának kialakulása elleni védekezést.

Az új szabályozás július 6-án, vagyis jövő hétfőn lép életbe

A miniszter szerint a brit kormány mellett működő egyesített biobiztonsági központ (Joint Biosecurity Centre) – szoros konzultációban az angliai közegészségügyi szolgálattal és Chris Whitty angol tisztifőorvossal – kategóriákat állított össze azokról az országokról és térségekről, amelyekből az alacsonyabb közegészségügyi kockázat miatt a 14 napos elkülönítés kötelme nélkül be lehet utazni Nagy-Britanniába. A kategóriák megállapításához a szakértői testületek olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a koronavírus elterjedtsége, valamint az új fertőződések száma és a járvány potenciális jövőbeni iránya az adott országokban. A kormány e kategóriák alapján hozza meg döntését a jelenlegi karanténszabályozás enyhítéséről – közölte a brit közlekedési miniszter.

Grant Shapps hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan a brit külügyminisztérium is felülvizsgálja utazási útmutatóját, amely jelenleg a legszükségesebb eseteken kívül minden külföldi utazástól eltanácsolja a briteket. A miniszter szerint erről is e héten várható részletes bejelentés. A londoni miniszterelnöki hivatal már a múlt hét végén közölte, hogy az új szabályozás július 6-án, vagyis jövő hétfőn lép életbe.

A Downing Street szóvivője az enyhítés által várhatóan érintett országok között említette Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, Törökországot, Finnországot és Norvégiát, de ő is közölte, hogy a teljes listát a kormány ezen héten teszi közzé. Hangsúlyozta, hogy a szabályozás módosítása lehetőséget teremt a briteknek a külföldi nyaralásra az idén.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dobrevne
2020. június 29. 22:28
Nemsokára kirajzanak a brit turisták, a járvány meg tobzódik az országban. 2. Hullámra Horvátország, Spanyolország, Olaszország felkészül, augusztus végén meg az EU többi tagállama, pénz isten megint győzött
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!