Brit belügyminisztérium: Az EU-állampolgárok még egy évig kérhetnek letelepedési engedélyt

2020. június 30. 20:52

A magyarok közül 101 700-an kértek tartós letelepedési engedélyt május végéig.

2020. június 30. 20:52

A brit belügyminisztérium kedd esti közleményében arra hívta fel a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok figyelmét, hogy még egy évig, 2021. június 30-ig folyamodhatnak tartós letelepedési engedélyért a brit hatóságokhoz. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy átlépte a 100 ezret azoknak a magyaroknak a száma, akik ezt már megtették.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért – kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium kedd este ismertetett friss összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül május 31-ig 3 612 400-an tették meg. A tárca közölte, hogy a brit hatóságok május végéig 3 319 000 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények száma mindössze 900. A május 31-i állapotot mutató hivatalos lista élén – ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában – a lengyelek állnak 697 900 beadott folyamodvánnyal. Őket a románok követik 590 100 benyújtott kérvénnyel.

A magyarok közül 101 700-an kértek tartós letelepedési engedélyt május végéig.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit belügyminisztérium keddi kimutatása szerint a május végéig elbírált folyamodványok 57 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik. A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok. Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig, vagyis 2020. december 31-ig érkeznek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek. Keddi közleményében a belügyminisztérium hangsúlyozta: azok az EU-állampolgárok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig – vagyis még éppen egy évig – nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely – főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján – pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. június 30. 22:10
Ez is azt mutatja, hogy nálunk, a lakossághoz viszonyítva, jóval kevesebb a kivándorló, mint Lengyelországban vagy Romániában!
3M..
2020. június 30. 21:41
Nálunk sokkal jobb a helyzet. Ha kötvényt vásárolnak bármikor, ha illedelmesen kopogtatnak, azonnal. LOL Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!