Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Levélben köszöntötte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt és rajta keresztül Lengyelország valamennyi polgárát Orbán Viktor kormányfő a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából.
Lengyelországban május 3-án az 1791-ben ezen a napon elfogadott alkotmányról emlékeznek meg.
„A világjárvány súlyos kihívások elé állít mindannyiunkat, ezért a nemzeteink közötti szoros együttműködésre és szolidaritásra most különösképpen szükségünk van. Örömmel tölt el, hogy visegrádi együttműködésünk rendkívül jól vizsgázik ebben a nehéz időszakban is” – írta Orbán Viktor.

Kifejezte meggyőződését, hogy „közös munkánkkal hozzájárulhatunk Európa keresztény örökségének megőrzéséhez, a kontinens biztonságának és versenyképességének megerősítéséhez, valamint gazdaságaink újraindításához”. A magyar kormányfő bízik abban, hogy európai szinten is eredményesen tudnak fellépni a közös érdekekért, és „a képmutató európai vitákban mi, magyarok és lengyelek a jövőben is számíthatunk egymásra”.
„Mielőbbi személyes találkozásunkban bízva kívánok Önnek felelősségteljes munkájához sok sikert és jó egészséget” – zárta a lengyel miniszterelnöknek írt ünnepi levelét Orbán Viktor.