Eljött a karantén utáni traumafeldolgozás ideje

Bár több mint egy hete megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten is, továbbra is kötelező a távolságtartás és maszkviselés, a járvány második hulláma pedig Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett.

Vélhetően messze van még – ha egyáltalán eljön – az az időszak, amikor visszatérhetünk a megszokott életünkhöz. Az elmúlt három hónapban az amúgy is sűrű programunk még zsúfoltabbá vált – és mivel a digitális oktatási rend marad a tanév végéig, ez az állapot még velünk lesz június közepéig. Ráadásul a küszöbön álló nyári szünet sem lesz olyan, ahogy azt megszoktuk.

Vagyis továbbra is

Ez pedig, valljuk be: nagyon nem egyszerű, erősen megtépázza az ember idegzetét. Bár már nincs karantén, mégis egyre húsbavágóbban érezzük a karanténfáradtságot a saját bőrünkön.

A Mandiner videóinterjúja Kozma-Vízkeleti Dániellel

„Korábbi élethelyzeteinkre volt egy jól bevált forgatókönyvünk, amit bármilyen helyzetben elő tudtunk venni. Viszont erre az időszakra nincsenek jól működő megoldási stratégiáink, ezek kitalálása pedig rengeteg energiát vesz el” – mondta a Mandiner Polgári Karantén adásában Kozma-Vízkeleti Dániel pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus.

A figyelmünk megosztott: egyszerre kell főznöm, a munkám végeznem, de koncentrálnom kell arra is, hogy a kisebbik gyerekem feltöltötte-e a húsz oktatásra használt felület egyikére a feladatát, a nagyobbik tud-e kapcsolódni az online történelemórára, a középső meg jól meg tudja-e oldani a tollbamondását. Emellett pedig az online térben zajló munkamegbeszélések is sokkal fárasztóbbak, mint a már megszokottak.

A megosztott figyelem és a felfokozott jelenlét pedig rendkívüli módon fárasztó. Mint a pszichoterapeuta hangsúlyozta, attól is merül az energiánk, hogy minden tevékenységünket időzíteni kell, nem ugorhatok el délelőtt a boltba, vagyis

így nem csoda, hogy létrejött a karanténfáradtság. 

Az a nem jó, ami éppen van

Arra a kérdésre, miszerint mennyire hátráltatja pszichésen a védekezés fenntartását, hogy viszonylag jól megúsztuk a vírust, Kozma-Vízkeleti azt válaszolta, hogy nemcsak nekünk, de a felelős döntéshozóknak sincs forgatókönyve a jelenlegi helyzetre – nem is csoda, hogy a különböző országok különböző megoldási tervekkel állnak elő.

Szerinte hazánkban egyébként is általános jelenség, hogy nagyon kritikusan fogadjuk a döntéshozók által meghatározott irányt, és mindig az a nem jó, ami éppen van. „Március közepén mindenki szigorú intézkedéseket követelt. Nagyon kritikusan követtük a döntéshozókat, hogy meghozták-e már az elég szigorúnak látszó döntéseket vagy sem. Amikor megszülettek ezek a korlátozások, rögtön sokan felhorkantak, hogy »ez azért kicsit durva, mi az, hogy nem mehetek még a kocsmába se?«. Most meg persze mindenki azt mondja, minek volt ez a nagy szigor, hát nem is volt járvány” – magyarázta a klinikai szakpszichológus.

Az összezártság idején elkerülhetetlenek a súrlódások. Mindannyian feszültebbek vagyunk a megszokottnál, szorongásunkat, mérgünket pedig a hozzánk közel állókon és lévőkön töltjük ki. „Minden érzelem hatszoros szorzót kap. Egy kedves gesztus hatszorosan kedvesnek tűnik, egy apró »miért nem pakolsz össze magad után?« megjegyzés pedig iszonyatos sértésként hangzik az összezártságban” – hangsúlyozza Kozma-Vízkeleti Dániel.

A klinikai szakpszichológus három gyakorlati kapaszkodót ajánl a feszültség csökkentésére. Az egyik ilyen az önnyugtatási képesség, amihez nem kevés önismeret és önreflexió szükségeltetik. Amikor észlelem magamon, hogy megy fel a pumpa, és a saját gondolataimmal lovalom bele magam az indulatba, akkor

Az a gondolat szokott ilyenkor segíteni, hogy „mi is az igazán fontos nekem? A kapcsolatom, vagy az, hogy mindig a helyére kerüljön az a bögre? A családi béke a fontosabb, vagy az, hogy mindig nekem legyen igazam, és hogy mindenki úgy éljen, ahogy én szeretném, hogy éljen?” – magyarázza a pszichoterapeuta.  

„Nem ér a nevem, káposzta a fejem”

A másik ilyen fontos kapaszkodó a keretek megteremtése saját magunk számára. Fontos a napirend, ezért kelljünk fel reggel, amikor amúgy is szoktunk. Vigyük végig ugyanazt a reggeli készülődési rituálét, amit amúgy is szoktunk. Öltözzünk fel úgy, ahogy amúgy is szoktunk, és kezdjünk el dolgozni, amikor szoktunk. Amikor pedig befejezzük a munkát, csukjuk be a laptopot, ne válaszoljunk a munkával kapcsolatos megkeresésekre – tanácsolja a klinikai szakpszichológus.

Mint mondja, az otthonlétben fokozottan rá vagyunk utalva a kapaszkodókra, és nemcsak az említett időbeli, hanem a térbeli határok meghúzása is nagyon lényeges. Biztosítsuk mindannyiunk számára a pici – legyen az csak tízpercnyi is – elvonulás lehetőségét. Nem feltétlen kell, hogy egy külön szobába zárkózzunk – a panellakásban nehéz is lenne –, így sokszor az is megoldás lehet, ha egy kis időre csak beülünk kedvenc fotelunkba. A gyerekek ezt az elvonulást pontosan ismerik, ha kilépnek egy játékból azt mondják, „Nem ér a nevem, káposzta a fejem”. Kell, hogy mi is tudjuk ezt alkalmazni, szükség van az énidőre, az összezártság megterhelő, kell, hogy ki lehessen lépni belőle.

A harmadik kapaszkodó a mozgás, a nappaliban guggoláshoz, fekvőtámaszhoz nem kellenek milliós eszközök sem, alkalmazzuk ezeket, hiszen tudományosan bizonyított, hogy a mozgás a legerősebb feszültségoldó. A kellő óvintézkedések betartásával pedig menjünk ki a parkba, mert az is megtartó erejű lehet. 

A vírus pozitív hozadékai

„A pszichoterápia ismeri a poszttraumás növekedés fogalmát: krízishelyzetben lenni maga a pokol, de feldolgozását követően érettebbé, megfontoltabbá válhatunk, még akkor is, ha ezt most nehéz is látni” – mondja a klinikai szakpszichológus. Szerinte pozitív hatásai is vannak a mentális egészségre a karanténlétnek. „A túlpörgetett, túlhajszolt életmód, a napi 12-14 óra meló heti hét napon keresztül, az állandó betáblázottság olyan, mint az aggodalom és a hintaló, nem visz minket sehová. Miközben az igazán fontos dolgokra – ami épít bennünket –, a barátokra és családra nem szántunk elég időt.” A karanténhelyzet

Mint mondja, reméli, hogy a korlátozások oldásával nem fogunk fejest ugrani ugyanabba a túlpörgetettségbe, ami korábban jellemzett bennünket. Mindenképpen pozitív hozadékai lehetnek a vírushelyzetnek, ha mindazt, amit a kijárási korlátozás során megfogalmaztunk magunknak – milyen fontos egy-egy séta, a természet, mennyire klassz együtt játszani a gyerekekkel – megőrizzük, és visszük tovább. 

Mindemellett az is pozitívum, hogy ebben az egymásrautaltságban erősödni tudtak a családi kapcsolatok: több időt töltünk/töltöttünk egymással, felfedezhettük házastársunk elveszettnek hitt értékeit, közelebb kerültünk egymáshoz. Érdekes paradoxon, hogy míg a vírus előtt vágyott állapot volt, hogy a családommal lehessek otthon, addig, miután kitört a vírus, sokan telekürtölték a közösségi oldalakat, hogy elviselhetetlen a családi együttlét.

Ne szégyelljünk szakértőhöz fordulni

Természetes emberi jelenség ebben a helyzetben az elbizonytalanodás és a szorongás. Nem az érzelmeinkért vagyunk felelősek, hanem hogy mit kezdünk velük – szögezi le a klinikai szakpszichológus, aki szerint

amit a közösségi oldalak erősítenek bennünk. Nyugodtan vállalhatjuk, hogy nem vagyunk jól, mert aggódunk a szüleinkért, mert megkérdőjeleződött a megélhetésünk, és mert idén csak a járdaszigetekre tudunk elmenni nyaralni.

A pszichoterapeuta arra biztat, merjünk segítséget kérni, rengeteg ingyenes lehetőség áll rendelkezésre jelenleg is, nem kevés műhely várja a bejelentkezőket. Mint mondja, szerencsére az elmúlt két évtizedben az értelmiségi kultúrában bekövetkezett a fordulat, ma már nem stigma pszichológushoz fordulni. A korlátozás feloldását követő időszakot a szakpszichológus a háborúkat követő húszas évekhez hasonlította. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy ügyeljünk felelősségünk megőrzésére, mert ha mindenkit végigpuszilunk, akkor ugyanott fogunk tartani, mint két hónappal ezelőtt. Mint mondta: fontos, hogy az önuralmunk megtartása mellett csiholjuk fel az örömképességünket.