Radikális Közép-Európa mozgalomra van szükség?

A rendezvényt szervező Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) és az Európa Mozgalom Magyar Tanácsa alelnöke, Pók Attila megnyitó beszéde után a szót az este moderátora, Miszlivetz Ferenc, az FTI főigazgatója vette át, aki kiemelte, hogy a konferenciára azért volt szükség, mert nagy változások mennek végbe Európában, melynek egyik mozgatórugója maga Közép-Európa volt.

Miszlivetz Ferenc

Beszéljünk közös nyelven!

Az első felszólaló Catherine Horel, a párizsi Sorbonne történésze volt, aki maga is írt egy könyvet hasonló témában A középnek mondott Európa címmel. Kiemelte, hogy Közép-Európa önérzetében központi problémaként van jelen a centrum és a periféria kérdése. Gyakran kezelik a V4-országokat perifériaországokként, holott ez is csak nézőpont kérdése. Ugyanakkor ennek a hozzáállásnak köszönhetően a visegrádiak versenyezni kezdtek a történelmi és aktuálpolitikai szempontból is általuk centrumnak tekintett Ausztriával.

Nyugati szomszédunk emiatt – Brix és Busek nagy bánatára, melynek hangot is adnak könyvükben – nem tud része lenni az együttműködésnek, hiszen versenytársként jelenik meg Ausztria. Horel megállapította azt is, hogy Közép-Európa különlegességét mindig is az adta, hogy

Szerinte sajnálatos módon ez alábbhagyott az utóbbi időszakban, de ha újra felélesztenék ezeket a kapcsolatokat, az nagyot dobna az együttműködés lehetőségein.

Catherine Horel

Leszámolni a Monarchia nosztalgiájával

Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem történésze úgy fogalmazott, a könyv bátran kimondja a nyílt társadalmak és a nemzeti identitás megtartásának együttes lehetőségét Közép-Európában. Hatos szerint a V4 bővítése Szlovéniával, Horvátországgal vagy akár Ausztriával is csak erősítené Közép-Európa érdekképviseletét az Unióban. Véleménye szerint nem a Habsburg Birodalmat kell újraalkotni – sőt,

–, hanem egy új Közép-Európát kell alkotni, amit az előző évszázadban a világtörténelem felszámolt.

Ezt követően Emil Brix, a könyv egyik írója, a Diplomatic Academy bécsi központjának igazgatója vette át a szót, aki arról beszélt, hogy művük megalkotása keserű ráébredéssel járt, hiszen míg Közép-Európáról akartak írni, közben rájöttek, hogy valójában az EU központi hibáira sikerült rájönniük. Véleménye szerint elfuserált az a gondolat, hogy a tévesen perifériának tekintett Közép-Európának Brüsszelből akarjanak dirigálni, ami szembe is megy az alapító okiratokkal.

Az író ezt követően arról beszélt: az EU-ban ma nagyon kevesen támogatnak középutas megoldásokat. Kiemelte Orbán Viktort és Ursula von Der Leyent, mint az a két vezető személyiség az Unióban, akik se a föderációt, se a teljes széthullást nem támogatják. „Az EU-ban szeretjük azt hinni, hogy vagy az egyesülést, vagy a teljes különválást lehet csak támogatni, ami nyilván badarság” – fejtette ki. „Egy föderáció nem működik, ez tiszta sor, nézzünk csak rá Bosznia-Hercegovinára. De ez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag agresszív nemzetállamok kellenek, és a cél a hosszú távon megvalósuló teljes szétválás lenne” – fogalmazott Brix. 

Erhard Busek, a könyv másik írója, aki 1991 és 1995 Franz Vranitzky helyettes kancellára volt, emellett pedig jelenleg az IDM igazgatója, kifejtette, hogy Európa nagy tragédiája a folyamatos marginalizálódás, melynek megállításához erős régiókra lenne szüksége. Véleménye szerint Közép-Európa létrejöttének gáncsolása csak azt segíti elő, hogy folyamatosan maradunk le a világ nagyhatalmai mellől. Hozzátette,

amik elő kívánják segíteni a mobilitást ezen országok között, hogy jobban megérthessük egymást, ne legyünk elzárva, hiszen együtt élünk – Busek szerint le kell számolni a nosztalgiával is, hogy ne a Habsburg Birodalom jusson eszünkbe minden lépésről, ami közelebb hozná egymáshoz az itteni népeket.

Erhard Busek (balra) és Emil Brix (jobbra)

A pálya sajnos keletre lejt

A második blokkban főként magyar előadók szólaltak meg. Kiss Gy. Csaba, az MTA doktora, Gyurcsík Iván volt varsói nagykövet és Bába Iván volt külügyi államtitkár válaszkönyvet írtak Brix és Busek könyvér, az osztrák helyett a magyar perspektívára koncentrálva.

Kiss Gy. Csaba megállapította, hogy posztnacionális korba léptünk, egyfajta „felvilágosodás-kori utópiába”, amit kihasználva legyőzhetjük itt, Közép-Európában is a politikai-kulturális igazságtalanságokat, így a 20. századi határhúzásokat is. Kiemelte, hogy a szoros visegrádi együttműködés mellé szorosabb szövetségesnek hamarabb el tudná képzelni a Baltikumot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és a délkelet-európai régiót, mint Ausztriát, ugyanis történelmileg ezen országok jobban megértenek minket, mint Ausztria, ami „ide- és oda is passzol”, avagy beilleszthető Nyugat- és Közép-Európába is. Megállapította tovább, hogy

azonban javítanunk kell a nemzeti kisebbségek helyzetén, amin kollektíven rontott minden 20. századi nemzeti mozgalmi terv. Hozzátette ezek segítségével sikeresen fel lehetne építeni egy közép-európai identitást.

Gyurcsík Iván arról beszélt, hogy Közép-Európa újraalkotásához hatalmas segítségünk lesz az értelmiségiekre, így nagyobb energiát kell fektetnünk a képzésükbe. Emellett kiemelte, hogy a V4-et újra kell definiálni, hiszen eredeti szándékát, avagy Közép-Európa integrálását az Európai Unióba már teljesítette. Szerinte át kellene alakítani egyfajta érdek-képviseleti csoporttá, egyfajta platformmá, ami az unióban képviselni tudná a régió érdekeit. Kiemelte továbbá, hogy ugyanakkor hasonlóan sok energiát kéne fektetni a Duna-csoportba, ami a Duna-menti országok érdek-képviseleti csoportja.

Az igény Közép-Európa összefogására ma a legnagyobb

Bába Iván arról beszélt, hogy Közép-Európa identitásának központi elemét képezi a biztonság percepciója, hiszen az itteni államok és népek évszázados félelme a teljes eltűnés. Kiemelte, hogy ez nem üres félelem, az egyik közép-európai országot, Lengyelországot kétszer is eltörölték a Föld színéről kétszáz év alatt, ami csak alátámasztja a félelem valósságát. Bába úgy gondolja, hogy a V4-es országok ez elől a félelem elől menekültek az euroatlanti struktúrába, amit biztonságosnak ítéltek meg.

A volt külügyi államtitkár beszélt a közép-európai jellegzetességnek is nevezhető kollektív pszichózisról:

és nagyon erőteljesen össze tudnak fogni, ha szükség van rá. Itt külön megállapította, hogy ennek lehettünk szemtanúi akkor is, amikor 1990-ben Antall József bejelentette a Varsói Szerződésből történő kilépést, melynek gyakorlatát békében és csendben követte Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és Bulgária is.

Bába hozzátette azt is, hogy a geopolitikán nem lehet változtatni, hiszen „keletebbre vagyunk nyugattól és sajnos a pálya keletre lejt”, ugyanakkor kikérte magának, hogy Magyarországot posztkommunista országnak hívják. „Kérdem én, ki merészelte volna Olaszországot posztfasiszta országnak hívni 1975-ben? Már legalább húsz, ugyan különböző típusú, de szabad választáson vagyunk túl. Ne nevezzenek minket se posztkommunistának, se új demokráciának!”.A szekértő ebben a téves elképzelésben látja annak is az okát, hogy egy vezető uniós pozícióban sem látunk közép-európai politikusokat.

Bába Iván

A konferencia végén a könyv írói, Brix és Busek is megfogalmazhatott egy-egy üzenetet: Brix arra kérte a magyarokat és minden V4-es állampolgárt, hogy

Busek azzal a gondolattal zárta le a konferenciát, hogy a harmadik világháború már zajlik, azonban nem a csatatéren, hanem a piacon és a kibertérben. Megállapította, hogy az igény Közép-Európa összefogására sohasem volt még nagyobb, mint ma.

Képek: Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete