Milyen volt a vörösterror valósága?

Hatalmas adattenger, a vörösterror részletes feldolgozása született meg Bíró Aurél, a Budapest Főváros Levéltára (BFL) főlevéltárosának tollából, aki Vörös terrorcsapatok és a mindennapok terrorja a magyarországi tanácsköztársaság idején címmel adott ki nagyalakú könyvet. A munka precíz részletességgel veszi végig a Vörös Őrség felállítását, a Lenin-fiúk és Cserny József terrorcsapatjának létrejöttét, a különböző csoportok, különítmények és zászlóaljak terrorista tevékenységét, a mindennapi terror jelenségét és a kommün végét követő számonkérést, kitérve a későbbi, kommunista aktivitással vádolt emberek pereire is.

A munka több mint kétszáz fotóval, korabeli dokumentumokkal kiegészített kötet, mely elsősorban a BFL-ben őrzött büntetőtörvényszéki, rendőr-főkapitánysági és közigazgatási iratok alapján született. Mint Bíró bevezetőjében írja, „az iratokból nemcsak a karhatalom vezetőit, hanem a cselekmények felbujtóit és végrehajtóit is megismerhetjük. A perekből megtudjuk, hol tapasztalták a bűncselekménynek tekintett magatartást, továbbá mi motiválhatta a karhatalom állományába tartozó személyeket cselekményeikre.” 

Utóbbi gondolat a legkevésbé sem a kimagyarázás célját szolgálja, a szerző végig a legszigorúbban elítélő hangon ír az eseményekről, az egyes történészek által bevett nyegle, cinikus hangnem, mely a balliberális szakmát az utóbbi időben helyenként jellemezte, nem jelenik meg. A munka bemutatja a magyar történelemmel és nemzeti tradíciókkal szembeni ellenséges kommunista hozzáállást, az egyházak üldözését, a kisemberek, ellenforradalmi szimpátiájú egyének és „reakciósnak” ítéltek megfélemlítését, esetenként terrorizálását vagy megölését. Külön méltatandó, hogy a könyv

így elkerüli az egyoldalúságot a zsidóság kommünnel való kapcsolatának bemutatásánál.

A körülbelül százhatvan oldalnyi feldolgozást közel hetven oldal melléklet és közel háromszáz oldal (!) névtári adat követi, részletes életrajzi felsorolását adva 1227 kommunistának vagy szocialistának, akik a proletárdiktatúra alatt tisztséget vállaltak. 
Talán némi hiányosságként említhető, hogy a könyv – amely egyébként ügyel a magyarországi szocializmus és kommunizmus eszmetörténetének vázlatos bemutatására – nem közöl legalább egy-két idézetet a marxizmus forradalmi-erőszakos oldaláról. Elkapkodottnak tűnik a szabadkőművesség kérdésének egy bekezdésben való „letudása”, nem tudjuk meg, hogy milyen eltérések voltak Pogány József és Vázsonyi Vilmos kommunizmushoz való hozzáállásában. Szabó Dezső idézetei tarkítják helyenként a szöveget, de talán illett volna megjegyezni, hogy a később harcos ellenforradalmár Szabó egy ideig a kommün híve volt. Az őszirózsás forradalom és a kommün viszonyának kontextusba helyezéséért az olvasó talán egyéb munkákat, így Hatos Pált is a kezébe kell, hogy vegye.

Összességében Bíró hatalmas adatgyűjtést végzett el,

mely szakmai és monografikus igényű feldolgozásként az évfordulóra időzítve lényegében egyedül jelent meg. Reméljük, hogy a tájékozódni kívánó olvasó és a pontos adatokat kereső történész a jövőben Bíró munkájához fog fordulni, és nem a szerecsenmosdató és relativizáló írásokhoz, melyek gombamód születtek meg az utóbbi időben. Pusztán remélhetjük, hogy a jövőben színre lépnek majd a fehérterrort kutató történészek, akik hasonló alapossággal dolgozzák majd fel a magyarországi terror következő fejezetét.