A boszniai szerb ellenzék követeli a pofozkodó belügyminiszter lemondását

2019. december 26. 16:27

A föderáció részét képező Republika Srpska belügyminisztere, Dragan Lukac pofont osztott egy ellenzéki képviselőnek, miután az aggodalmát fejezte ki a NATO-val kapcsolatban.

2019. december 26. 16:27

A tagköztársaság ellenzéki parlamenti képviselői Dragan Lukac belügyminiszter lemondását követelik, miután egy hétfői plenáris ülés vitájának hevében felpofozta egyik képviselőtársát, aki ellentétes véleményen volt Bosznia-Hercegovina NATO-jövőjét illetően. A vita témája a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik által már elfogadott „Reform Pogram” névre hallgató dokumentum volt, mely jelenleg felterjesztésre került a horvát és bosnyák képviselők elé tárgyalásra. A dokumentum lefektetné az alapját egy új állami szintű kormánynak, mely feltételezhetően nem segítené elő az ország NATO-csatlakozását. Dodik és az ő általa vezetett Független Szociáldemokraták Szövetsége úgy nyilatkozott korábban, hogy sosem fogják támogatni az ország NATO-csatlakozását és meg fognak mindent tenni annak érdekében, hogy az ne valósulhasson meg. 

Miközben az ülésen Dragan Lukac épp ezen dokumentummal kapcsolatban fogalmazta meg a Dodik-féle vezetőség elképzeléseit, a 26 éves ellenzéki képviselő, Drasko Stanivukovic félbeszakította őt. A két férfi ekkor elkezdett veszekedni, majd a belügyminiszter előbb papírokat hajított Stanivukovic arcába, majd megpofozta. Az ellenzéki képviselő ekkor tüntetésből – társaival együtt – kivonult a parlament épületéből. „Egy szörny ül köztünk” – fogalmazott az ellenzéki képviselő a Balkan Insight szerint, aki hozzátette „addig fogja folytatni tüntetését Banja Lukában (a Republika Srpska fővárosa - a szerk.), amíg Lukac le nem mond”. Lukac ezzel szemben úgy fogalmazott ő csak önvédelmet tanúsított, miután az Stanivukovic NATO-zászlót dobott Dodik irányába, és fenyegető hangnemben beszélt.

A programcsomag egyébként elfogadásra került a boszniai szerb parlamentben több órányi vita után, annak ellenére, hogy a bonyolult bosznia-hercegovinai politikai rendszernek köszönhetően egyelőre előreláthatatlan milyen eredménye is lesz ennek a döntésnek.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. december 28. 19:40
Annyira gyerekes ez a lemondás követelőzés. Nem kell egy politikusnak sem lemondania. Ha nem tetszik a ténykedése a főnökének, akkor majd ő leváltja.
atila68
2019. december 27. 22:26
Jé, ott is vannak Tordai Bencék, csak ott a helyén kezelik őket.
szóda
2019. december 27. 10:45
Lehetne egyszer gombnyomogatás helyett élet-halál küzdelem. Az a politikai győztes, akinek a legtöbb képviselője életben marad.
Gyéressy Károly
2019. december 26. 18:41
Férfias megoldás, szemben a jogászkodó taknyolással.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!