Megtalálták a közös nevezőt: ez a kézenfekvő érdek kapcsolhatja össze a magyarokat és az ukránokat
„Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna egy biztonságos és kiegyensúlyozott állam legyen” – fogalmazott az államtitkár.
Életének 99. évében elhunyt Horváth János közgazdász, politikus, a magyar közélet doyenje – értesült a Mandiner a politikushoz közeli körökből. Horváth János a negyvenes évekbeli Kisgazdapárt képviselője volt, megjárta a Gestapo és a kommunisták börtönét is, később emigránsként közgazdász professzorként tevékenykedett az Egyesült Államokban, a Republikánus Párt képviselőjelöltje is volt Indianában. A rendszerváltás után tért vissza Magyarországra, 1998-tól 2014-ig a Fidesz képviselője volt az Országgyűlésben.
A Fejér megyei Cecén 1921. november 7-én született Horváth János 1940-ben érettségizett a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában, Budapesten. Ekkor felvételt nyert a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karára, ahol 1946-ban diplomázott. Tanulmányait munka mellett végezte el, a Nostra Általános Közraktár Vállalatnál volt könyvelő, majd főkönyvelő. 1945 és 1947 között a könyvelési részleg vezetője volt.
Halálraítélték, de a börtönből sikerült megszöknie. 1945-ben a budapesti törvényhatósági bizottság tagjává választották. Ugyanebben az évben az FKGP színeiben (amelynek 1942 óta tagja volt), megválasztották nemzetgyűlési képviselőnek, a kampány során Kádár Jánossal vetélkedett Angyalföldön a választók meggyőzéséért.
Horváth János a parlamenti működése alatt a miniszterelnök munkatársa, a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója és az agrárszövetkezeti központ igazgatója is volt. Ugyanebben az időszakban a párt XIII. kerületi elnöke is. 1947. január 16-án a Magyar Közösség-ügyben koholt vádak alapján letartóztatták, majd ugyanebben az évben négyévi kényszermunkára ítélték. Parlamenti és törvényhatósági mandátumaitól megfosztották. 1951-ben szabadult. 1954-ig a Siemens Röntgengyárban, majd 1956-ig a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban munkás, illetve műszerész volt.
Emellett újra az FKGP XIII. kerületi szervezetének elnökévé választották. A forradalom leverése után emigrálni kényszerült. Előbb Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács egyik szervezője, majd New Yorkban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója lett.
1958 és 1966 között hallgatott közgazdaságtant a Columbia Egyetemen, ahol meg is szerezte közgazdaság-tudományi doktorátusát. Amerikai tanulmányainak befejezése után az egyetem oktatója, majd 1968-tól a Butler Egyetem közgazdászprofesszora lett. Kutatási területe az infláció, a munkanélküliség, az agrárszféra és a növekedés témakörét ölelték fel.
A rendszerváltás után többször hazalátogatott, 1997-ben költözött végleg Magyarországra. A Corvinus Egyetem vendégprofesszora volt.
1998-ban, Orbán Viktor kérésére elvállalta a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának vezetését. A pártba is belépett. Az 1998-as országgyűlési választásokon a Fidesz országos listájáról bejutva 51 év után újra parlamenti mandátumot szerzett, ahogy 2002-ben és 2006-ban is. Varga László 2003-ban bekövetkezett halála után
2010-ben a párt Fejér megyei területi listájáról jutott a parlamentbe, ahol 2006 óta a külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja. A 2014-es országgyűlési választáson már nem indult.
2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét.
A Mandiner 2014-ben készített életút-interjút Horváth Jánossal, mely során kalandos fiatalkoráról, a világháborús évekről, a nácikkal, nyilasokkal és a kommunistákkal szembeni fellépéséről, a politikában töltött évtizedekről és sok más mindenről is kérdeztük őt. Interjúnk végén arról beszélt:
„Mintegy évszázados távlatra tekintve az egyik gondolatom az, hogy mennyivel érdekesebb a mindenség, mint amilyennek valaha is elgondoltam. A teremtés még mindig történik, folyamatban van. Én ennek alanya is és tárgya is vagyok. Teremtetek és teremtek. Így van ez minden emberrel. Az Atyaúristen így csinálja a teremtést. A múlt évszázadban minden exponenciálisan felgyorsult. Ebben az évszázadban annyi minden történt, mint az előző évezred folyamán összesen. A jövőt kémlelve látok okot aggodalomra, de ugyancsak látom a boldogulás eszközeit, útjait. Ismerek számításokat, miszerint a Föld népességeltartó képessége a jelenlegi többszöröse lehet. Persze majd munkaintenzívebb üzemegységekre lesz szükség. A nyersanyagok kifogyása miatt sem kell aggódni: a megfelelő technológia eszközei megalkothatók majd a tudás révén. Márpedig a tudás nem fogy el, sőt teremtődik a tudás által. A tudás az egyetlen dolog, aminek termelésekor a csökkenő hozadék törvénye nem érvényes. Már csak az a kérdés: az emberek hogyan élik majd meg a tovább formálódó világot? Erre a kérdésre megnyugtató választ adhatok: két dologra lesz szükség, tudásra és jóakaratra.”