Sajnos kihalóban van a konzervativizmus – Saul Kelly a Mandinernek

2019. október 24. 13:44

A brit konzervativizmus állapota katasztrofális, a Brexit-ellenesek pedig lenézik a népet – mondja Saul Kelly brit nemzetbiztonsági és Közel-Kelet szakértő a Mandinernek. A londoni King’s College professzora szerint fel kell lépni a terjeszkedő egyetemi szélsőbal ellen, mert „a jó harcot meg kell harcolni”. Interjúnk.

2019. október 24. 13:44
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Saul Kelly (1957) 2001-től a Defence Studies Department oktatója a londoni King's College-ban. Érdeklődési területei közé tartozik a hidegháború, a 19-21. századi brit külpolitika, valamint Anglia, az USA és a Közel-Kelet 1945 utáni történelme. Korábban a University of Westminster, illetve a University of Durham kutatója volt. Doktori fokozatát a London School of Economics-on szerezte 1995-ben. 2019-ben előadott az MCC migrációs konferenciáján Újkeletű rabszolgakereskedelem: az Afrikából Európába történő migráció címmel. Számos könyve jelent meg.

***

Közeleg a Brexit-folyamat vége. Hogyan értékeli a mostanra kialakult helyzetet?

A Brexit egy teljes káosz. Három évvel ezelőtt a többség amellett szavazott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. A parlamentet viszont a maradáspártiak uralják, és mindent megtettek, hogy elhalasszák a kilépést, és még most is mindent megtesznek ezért. 

Obstrukció?

Igen, lényegében ez a parlamenti obstrukció egy formája. S ezt azért tudták megtenni, mert az utolsó választásokon elvesztette többségét a Konzervatív Párt, s mert például Észak-Írországban az EU-párti Demokratikus Unionista Párt nyert, ami amúgy Nagy-Britanniától sem akar elszakadni. De Boris Johnson fő problémája, hogy legalább harminc lázadó van a toryk közt, akik elkötelezett maradáspártiak. A Brexit véget vetett az egységes pártoknak a parlamentben. A kormány most olyan helyzetben van, hogy nem tud semmit sem csinálni, folyamatosan patthelyzet van. Az obstruáló Brexit-ellenesek stratégiája az, hogy

folyamatosan megpróbálják elnapolni a Brexitet. 

El tudják napolni még most is, hogy Boris Johnson megállapodást kötött az EU-val?

Ez egy jó kérdés. Előállhat ugyanis az a helyzet, hogy az EU-nak elege lesz és kitesznek minket. Én, mint Brexit-párti, nem tiltakoznék. S ezután az EU utasítaná a brit parlamentet, hogy fogadja el a Brexit-megállapodást. De lehet, hogy az EU megint ad egy három hónapos haladékot. A parlamentben a maradáspártiak automatikusan megpróbálják tovább halasztani a Brexitet; s akár egy előrehozott választás is kinézhet. Na most 2010-ig a kormányfő kérhette a királynőtől, hogy hirdessen előrehozott választást. 2010-ben viszont hoztunk egy törvényt, ami szerint ehhez a parlament kétharmados hozzájárulása szükséges. Ezért aztán kettős válság van: Boris Johnson lehet, hogy nem tudja keresztülvinni a Brexit-megállapodást, ugyanakkor a brit parlament megvétózhatja azt is, hogy előre hozott választásokat írjon ki. Szerintem ráadásul egyes pártoknak és vezetőiknek az a hátsó szándékuk, hogy aláássák a parlamenti működést.

A leninista Jeremy Corbynra gondol?

Igen, elsősorban rá. Ő nem hisz a parlamentben. Corbyn mellett pedig Andy McDonaldra. Róla még egy felvétel is van, amiben azt mondja, hogy szét akarja zúzni a parlamentet. Ez egy kommunista hatalomátvétel lenne, ők ugyanis kommunisták. 

A Brexit-ellenesek szerint a Brexitre szavazók tudatlan, hülye emberek, akik nincsenek tisztában az ország gazdasági érdekeivel. Mint Brexit-párti, mi a válasza nekik?

Eleve sértő ez a hozzáállás. Nem tudatlanokról beszélünk, hanem olyanokról, akik hisznek az Egyesült Királyság szuverenitásában, és nem szeretik azt, ahogy az EU viselkedik; valamint a migrációval is vannak problémáik. A Brexit-népszavazás után készült egy felmérés, ami az okokat firtatta. Eszerint a megkérdezettek túlnyomó többsége elsősorban azért szavazott a Brexitre, hogy

helyreállítsa az ország szuverenitását; a gazdasági megfontolások a lista végére szorultak.

A Brexit-pártiak nem hülyék, hanem épp ellenkezőleg: magas intelligenciaszintet mutattak, amikor ezt válaszolták. A Brexit-ellenesek viszont végtelenül arrogánsak, amikor ennyire lenézik a kilépéspártiakat. Ez azt mutatja, hogy az elit szerint az emberek túl hülyék ahhoz, hogy döntéseket hozzanak. A szakadék egyre nagyobb a nép és az elit között. Észak-Írország és Skócia a maradás mellett szavazott, de kis népességű országrészekről beszélünk. Anglia kilépés-párti, London városa viszont a maradók erődje. Londonban rengeteg urbánus balliberális fiatal lakik, és sok cég fél attól, hogy rossz hatással lesz rájuk az EU-ból való kilépés. London külön eset, és nem reprezentatív az Egyesült Királyságra nézve. 

Szóval van egy vidék-város megosztottság is.

Igen. Az utolsó EP-választásokon ez meg is mutatkozott, hiszen a Nigel Farage-vezette Brexit Párt magasan győzött. Eközben a maradáspártiak szeretnének egy új népszavazást, abban a reményben, hogy most talán az EU-párti szavazók kerekednének fölül, de a liberális demokraták vezetője azt nyilatkozta, hogy ha az új referendumon megint a Brexit-pártiak győznének, akkor ő azt sem venné figyelembe. Akkor meg mi értelme az új népszavazásnak? 

Egy marxista ismerősöm szerint viszont a több népszavazás: több demokrácia. Ön szerint?

Az EU szereti addig szavaztatni a tagállamok népeit, míg olyan eredmény születik, amely neki kedvező. Ez történt tíz éve a további integráció felé haladó EU-s alkotmány elfogadtatásánál Dániában, Írországban és Franciaországban:

addig akartak szavaztatni, míg a megfelelő eredmény nem születik.

Itt a parlament és a nép közti háborút látunk: ki a szuverén? A nép vagy a parlament? A kilépéspártiak szerint a nép, a maradáspártiak szerint viszont a parlament. Ugyanakkor utóbbiak nem veszik figyelembe, hogy amióta 1973-ban beléptünk az EU-ba, azóta nem a parlament gyakorolja a szuverenitást, mivel azt átadtuk az EU-nak. Szóval a magát szuverénnek tekintő parlament azt a gyakorlatot akarja folytatni, amely szerint nem ő gyakorolja a szuverenitást. 

A londoni King’s College professzora. Van önöknél olyasfajta szélsőbaloldali safespace-mozgalom, mint az amerikai egyetemi világban?

Igen, van, éppenséggel Amerikát másolják. Azt a kérdést kell magunknak feltennünk, hogy vajon miért pont ezek a kérdések fontosak nekik: a gyarmatosítás, a rabszolgaság, a kisebbségek kérdése. Aki kicsit jártas a marxizmus-leninizmusban, annak világos, hogy Lenin, akárcsak a hópehely-mozgalom, azt gondolta, hogy a kapitalizmus az imperializmus utolsó stációja, vagy épp fordítva. S akkor megérted, hogy ez

a safespace-mozgalom egy szélsőbaloldali jelenség.

Egy ponton azonban nevetségessé válik az egész: amikor például a feministák azon vesznek össze a melegekkel vagy a transzneműekkel, hogy melyiküknek van joga beszélni. Az egész jelenség egy bizarr fekete komédia. Az egyetemek törékeny intézmények, amelyeket könnyen tönkre lehet tenni, és meg lehet akadályozni, hogy a feladatukat végezzék, ami pedig a kutatás és a szabad eszmecsere, amihez elengedhetetlen a szólásszabadság. Ezt a szélsőségesek, jöjjenek akár jobbról, akár balról, mindig meg akarták akadályozni, hogy a saját üzenetük érjen célba. Például az egyetemi baloldal egyben antiszemita is. A baloldali egyetemi professzorok pedig gyakran gyávák kiállni az egyetem céljaiért, megadják magukat a szélsőbaloldali diákoknak és agitálnak az egyetemen. Ahogy írnak és amiről írnak, az alapján azt mondhatjuk: saját hivatásuk elárulói. 

Mit lehet tenni az egyetem éthoszának helyreállításáért, és ennek a mozgalomnak a visszaszorításáért?

Vannak, akik szerint nem lehet tenni semmit. Szerintem viszont ki kell lépni az árnyékból és a jó harcot meg kell harcolni. Ha valamiért érdemes harcolni, akkor az ez. Ha a szélsőbal győz, akkor az csak az első lépés lesz számára, ismerjük ezt a történelemből.  

Milyen állapotban van a brit konzervativizmus?

A brit konzervativizmus állapota katasztrofális. Tényleg az. A tory párt már régen nem konzervatív, hanem liberális: liberális programot tol. Boris Johnson lényegében balliberális politikus. Ami a konzervatív gondolkodókat illeti: nem sokan maradtak Nagy-Britanniában.

Ott van Roger Scruton, aki még mindig csatában van a jó ügyért,

megharcolja a jó harcot, de ő már igen idős. És nem nagyon vannak fiatalok. Ott van Douglas Murray, aki nagy botrányokat kelt a könyveivel, s aki némileg védve van a baloldali kritikáktól, tekintve a tényt, hogy meleg, s így kevésbé merik támadni őt. Szóval a konzervativizmus tekintetében Nagy-Britannia önmaga árnyéka. Az olyan konzervatív folyóiratoknak, mint a Salisbury Review, nincs nagy olvasóközönsége; a Spectator pedig, ami elméletileg a jobboldali hetilap volna, meglehetősen liberális, már ahhoz képest is, hogy mit képviselt tíz évvel ezelőtt. Szóval a konzervativizmus sajnos kihalóban van.

Fotók: Ficsor Márton

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kup Lung
2019. október 24. 18:29
A nyugati demokráciákban a konzervatívok éppúgy beleestek a csapdába mint a baloldal. Amikor a neoliberális gazdaságpolitikát elfogadták . És a mai napig támogatják. ---- Így akkora szakadék lett a tulajdonviszonyokban hogy mára ez az egyik legégetőbb probléma lett. Így aztán természetesen egyre kevesebben hisznek a konzervativizmusban és a baloldali centrista politikában is persze . A zöld liberálisok , szélsőségek ideje jön el amíg a neoliberalizmus elveit fel nem meri rúgni valamelyik nagy oldal. És az újraelosztás kiegyensúlyozottabb módjára nem tér rá a fejlett világ . De ezt nem meri meglépni egyenlőre senki. Így a konzervativizmus is lassan (ki)vérzik.
Akitlosz
2019. október 24. 18:20
Máshol már régen ki is halt. Európa más részein a posztbolsevik köztársaságot konzerválják az önmagukat konzervatívnak nevezők.
madarasi.abel
2019. október 24. 16:33
Ez lenne a brit konzervativizmus? Corbin kommunistázása, leninezés, szélsőbalozás? És csodálkozik, hogy a fiataloknak nem ízlik ez a konzervatív moslék? Ha nem ajánl valamit a mai fiataloknak, a konzervativizmusnak tényleg annyi (a brexitet is inkább a vének szavazták meg). Pedig kár volna érte.
kuznyecov
2019. október 24. 16:23
Most visszajöttek ,és a gyerek meg egyáltalán nem tud magyarul. :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!