Jörg Meuthen is azt mondta, nem szavazzák meg Von der Leyent.
Meuthen német politikusként Von der Leyen védelmi miniszterségének kudarcait, a Bundeswehr körül kialakult botrányos helyzetet hozta fel a jelölt alkalmatlanságának bizonyítékául, de ő is szóvá tette azt, hogy a programból csak „ködös ígéretek” derültek ki. (-73 szavazat)
A szintén a jobboldal szélére tett Európai Konzervatívok és Reformisták csoportjának vezetője, Rafael Fitto a konkrétumok hiányolóinak táborát erősítette, különösen a klímakérdésben, ahol – mint mondta – egyes drasztikus döntéseknek komoly gazdasági következményei lehetnek, elég csak a szénbányászatban dolgozók munkájára gondolni. Dicséretesnek tartotta a munkanélküliségi alapot, de fontosnak tartja azt is meghatározni, hogy mindezt milyen forrásból alakítaná ki a leendő bizottsági elnök. Fitto támogatja, hogy egy nő kerüljön az unió egyik vezető pozíciójába, ugyanakkor sérelmezte, hogy jelöltjüket a lengyel Beata Szydlót (volt lengyel miniszterelnök, a Jog és Igazságosság párt képviselője) nem szavazták meg bizottsági elnöknek. (-62 szavazat)