A tárgyalást megelőzően százak gyűltek össze a bíróság épülete előtt, köztük Fazil Say világhírű török zongoraművész, valamint számos CHP-képviselő és civil aktivista. A CHP elnökhelyettese, Eren Erdem helyszíni sajtótájékoztatóján azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló perek koncepciós, politikai perek, amelyek megrengetik az országnak az igazságba vetett bizalmát. „Veszíteni fognak, akik az ellenzék elfojtására fegyverként akarják használni az igazságszolgáltatást” – fogalmazott. A török kormánypártnak címezve szavait azt kérdezte: bosszút álltok azért, hogy a CHP jelöltje nyerte a vasárnapi isztambuli főpolgármester-választást, amiben Kaftancioglunak is nagy szerepe volt?
A pénteki tárgyalás mindössze egy órán át tartott, az ülést július 18-ra elnapolták. Kaftancioglu a tárgyalás után tartott beszédében kijelentette: egyeseket zavar, hogy Isztambulban „fellobbant a remény lángja”. Rámutatott, hogy a vádirat a március 31-ei, érvénytelenített isztambuli főpolgármester-választást követően készült el, amelyet a CHP jelöltje egyszer már megnyert.
A vasárnap megismételt szavazáson a CHP színeiben induló Ekrem Imamoglut ezúttal nagy arányú fölénnyel választották főpolgármesterré. Az Erdogan vezette kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 15 év után először veszítette el a legnépesebb város vezetését.