Cinikus, munkájában tohonya, semmihez sincs kedve és sokszor undok lehet másokkal: senki nem szeret kiégett emberekkel együtt dolgozni, de a kiégés legjobban az érintettnek kell, hogy fájjon. Nyugati világunkban egyre jelentősebb probléma a kiégés: mindenki addig tegyen ellene, amíg nem hat ki a mindennapjaira – és főleg az egészségére!
Mi a közös a bikinifenéki Tunyacsápban, a Hajdú-Bihar megye eldugott falujában ásítozó gyerekeknek blúzban és szövetszoknyában monotonon Petőfit olvasó Klári néniben, és a négyszázezer forintos forgószékben ülő, egymilliót érő számítógépen pötyögő öltönyös bankigazgatóban?
Lehet, hogy mind ki vannak égve,
és nem hogy dolgozni, de lassan élni sincs már kedvük.
***
A kiégést itthon még sokan nem sorolják a fajsúlyos – vagy akár valós – problémák közé, míg a szakmabeliek egyre többet kutatják azt. Hazánkban főként az egészségügyi dolgozókat, nővéreket és orvosokat, valamint a pedagógusokat vizsgálták ennek kapcsán, az eredmények alapján pedig indokolt lenne jóval nagyobb figyelmet fordítani a jelenségre.
Az utóbbi negyven évben a világ minden táján foglalkoztak a kérdéssel. 2011-ben arra jutott a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), hogy 2030-ra a kiégés állhat majd első helyen a halálozások hátterét vizsgálva.
A minap ismét nagy lépést tettek e téren: a WHO hivatalos diagnosztikai kézikönyvébe, az ICD-11-be betegségként írták le a kiégés szindrómát, ami mostantól orvosi diagnózis lehet.
Mi a kiégés?
A kiégést (angolul burn-out) 1974-ben Herbert J. Freudenberg a következőképpen definiálta: „emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”.
A kiégés felé haladó ember az, akivel nem szeretünk dolgozni:
cinikus, munkájában tohonya, semmihez sincs kedve és sokszor undok lehet másokkal.
Persze ő sem így kezdte: ki-ki mennyi idő alatt, de ugyanazt az utat teszi meg mindenki, aki végül kiég. Freudenberger erről az útról 1980-ban egy tizenkét lépcsős modellt készített, amiben leírja, hogyan juthatunk a bizonyítási kényszertől a teljes kimerülésig:
A modell értelmében tehát egyértelmű:
azok a legveszélyeztetettebbek, akik „jó munkaerők”,
akik szeretnek és tudnak is dolgozni – épp ezért fordulhat elő, hogy túlhajtják magukat: minden erejüket a munkába fektetik, legalábbis amíg bírják.
Milyen a kiégett ember?
A kiégés közel minden fronton támadja az érintettet, akinek éppen ezért határozottan megváltoznak mindennapjai. A kiégő ember magatartása jócskán megváltozhat: gyakorivá válhatnak például a dühkitörések, agresszív lehet, a szakmai érdeklődése lecsökken, kezdeményezőképessége pedig nagyjából megszűnik létezni – így aztán a munkahelyén tunyacsápi üzemmódban folytonosan közvetlen utasításokra és a munkaidő végére vár majd. Ezzel együtt természete is változik: cinikus lehet, mind munkatársaiknak mind munkapartnereiknek nehéz lehet vele boldogulni, egy idő után pedig
jó eséllyel magánéletében is elhanyagolhatja majd kapcsolatait, feladja hobbiját és visszahúzódó válik.
A kiégéstől azonban – bármennyire is kellemetlen az a munkatársak és a munkaadó számára is – a legjobban mégiscsak az érintett szenved. Fizikailag rossz állapotba kerül: állandóan fáradt, feszült, gyakran fáj a feje, az ellenállóképesség, immunitása csökken, ahogyan lelki téren sem áll a helyzet magaslatán. Reménytelennek és tehetetlennek érzi magát, nem tudja az érzelmeit sok esetben kontrollálni (ezért is lehetnek a fent sorolt dühkitörések), nehezen koncentrál és emlékezik majd, míg – a korábban elképzelhetően jónak ítélt – kreativitást igénylő feladatok ellátására szinte teljesen alkalmatlanná válhat.
Eltúlzottnak tűnhet, hogy mindezek a munka által gerjesztett hullámok a halál közelébe sodorjanak egy-egy embert. Mégis: kutatások bizonyítják, hogy a kiégés bejóslója lehet a kettes típusú cukorbetegségnek, a koronáriabetegségeknek, a kardiovaszkuláris betegségekhez kötődő kórházi kezeléseknek, a gasztrointesztinális problémáknak, és így tovább.
A halál és a túlzásba vitt munka kapcsolatát
nyugaton korábban kevésbé emlegettük, míg keleten, főként Japánban, de Kínában és Dél-Koreában is a hatvanas-hetvenes évek óta sok figyelmet kapott a jelenség. Japánban – a harakiri mintájára – 1978-ban el is nevezték karósinak, kilenc évvel azután, hogy az első áldozat esetét rögzítették: egy 29 éves férfi minden egészségügyi előzmény nélkül stroke-ot kapott. A közel tíz év alatt, ami a fogalom megalkotásáig eltelt, rengeteg ember halálát jegyezték, akik főképpen stroke-ban vagy szívrohamban haltak meg a túlzásba vitt munka miatt. A jelenséget bár érzékelték és jegyezték, egészen az 1980-as évekig nemigen beszéltek róla, mára azonban statisztikát vezet a témában Japán Egészségügyi Minisztériuma.
A szakértők mai vélekedése szerint, mivel a kiégés legtöbb esetben a munkahelyről indul, a munkaadó tehet a legtöbbet dolgozói egészsége érdekében: igyekezzenek az egyéni teherbírást figyelembe venni, figyeljenek a munkavállalókra, vagy legalább ne dolgoztassák őket a munkaidőn túl és a szabadságuk alatt. Japánban is előrevivő lépésnek számított, amikor ráébredtek: az emberek nem képesek heti hat nap 10-12 órás műszakokat lenyomni.
Persze nem mesevilágban élünk, az üveghegyen innen nem mindegyik munkahely csodálatos.
Ma is előfordulhat, hogy ténylegesen kizsigerelik a dolgozót,
aki a mindennapokban rövid- vagy hosszútávon, de teljesen kimerül.
Ilyenkor változtatni kell: javallott, hogy az érintett „egészséges emberekkel” töltsön időt, akik még emlékeznek rá, mi van a világban a munkán túl, sportoljon – ami rengeteget segíthet a feszültséglevezetésben valamint első lépés lehet a helyes stresszkezelés elsajátításához –, vagy végezzen valamilyen nem munkához kapcsolódó aktív tevékenységet, amibe el tud merülni. Ha valakit érdekelnek még preventív, vagy éppen gyógyulásra koncentráló tippek, itt talál egy csokorral.
A lényeg, hogy vegyük komolyan az állapotot, mert bár a tünetek első blikkre sokszor egy-egy undorító, ködös, őszi reggel érzelmi állapotait idézik, kiheverni mégsem olyan egyszerű őket. Negyvenöt év alatt jól kivizsgálták már, mivé alakul egy-egy jól felhizlalt kiégés szindróma, amit higgyük el, senki nem akar megtapasztalni.
Első körben tehát jó volna elismerni és elfogadni: a jelenség létezik, nem egyenlő a munkaundorral, így hát ha érint valakit, az megérdemli, hogy külön rossz érzések nélkül segítségért folyamodhasson.
Bár sokan elmenekültek, sokan ki is tartanak a háború hatásaitól sújtott Kárpátalján. Mi több, vállalkozók még fejlesztenek is, és ezzel mintát adnak a megfogyatkozott magyar közösségnek.
A volt német kancellár egy keddi konferencián azt állította, Merz lépései a bevándorlásellenes, jobboldali AfD pártnak való „behódolással” érnek fel.
p
0
10
26
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 98 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. június 03. 01:20
Szerintem itt néhány dolog összekeveredik, összemosódik.
1. Vannak emberek, akik a fenti magatartást mutatják, és soha nem voltak jó munkaerők, soha nem voltak lelkesek, alapból utálatosak, lusták, cinikusak. Őket valamilyen módon el kellene különíteni a kifáradt, megroskadt emberektől, mert a legjobb ürügy az alapvető közönyösségre az, hogy "kiégtem".
2. Különbséget kell tenni a pszichés és a fizikai teher között. Az előbbi deprimál, az utóbbi fizikailag kifáraszt, de nem biztos, hogy kiéget. Pl Erőss Zsolték belehaltak a fizikai kimerültségbe, de ez nem azt jelenti, hogy "kiégtek", és elvesztették a motivációjukat.
3. A motiváltságot sokkal könnyebb elveszteni akkor, ha soha nem volt. Ha egy olyan feladatot kell végezni, ami semmilyen módon nem lelkesít, az mindenképpen sokkal nehezebbnek, fárasztóbbnak fog tűnni, mint az, ami a feladat végzőjét izgatottá teszi, lelkesen tartja.
Ez nem biztos, hogy magától a feladattól függ; ugyanaz a munka az egyik embert lelkesítheti, míg a másikat összetöri. Nyilván fontos olyan munkafeladatot találni, ami valamennyire érdekli azt, aki végzi.
És végül, a kiégés ellenszere nem annyira a pihenés, mint a lelkesedés, hiszen a kiégés a lelkesedés elvesztését jelenti. Tehát találni kell valamit, ami valamilyen módon izgató, felvillanyozó, doppingoló hatással bír. Nem biztos, hogy feladat, lehet bármi. (Pl a Trónok harca sorozat, haha).
Ha az ember nem talál valamit, ami mentálisan izgalmasnak vél, akkor elkerülhetetlenül belecsúszik fizikai izgalmakba - drog, pia, szex, vagy bármi egyébbe, ami legalább a veszélyessége, kiszámíthatatlansága révén felpezsdíti a hormonokat, újdonságot, változatosságot kínál.
Jobb tehát ezt megelőzni, és eleve találni valami izgalmas, lelkesítő dolgot, ami nem tűnik borzasztó unalmasnak.
Minél depressziósabb egy ember, annál nehezebb felkelteni az érdeklődését bármi iránt.
A kiégettségből való kitörés filmje az Amerikai szépség. Érdekes, hogy ebben a filmben a főszereplő már csak monoton tevékenységeket választ, amik a számára mégis nagy újdonságot, változatosságot és megkönnyebbülést jelentenek, amikbe képes személyesen is belevonódni, anélkül, hogy deprimálódna.
Ez egy rendkívül izgalmas "Magyar szépség" példa: Tavaly egy 40 milliárdos céget vezettem, most árufeltöltő vagyok https://index.hu/video/2019/04/11/arufeltolto_ugyvezeto_czeczeli_tamas/
A sikertelen kitörés és totális kiégettség filmje az Összeomlás, ahol is a főhős végtelenné nagyított, hisztérikus izgatottsággal próbál menekülni a kilátástalanná vált helyzetéből.
A Remény rabjai szintén egy olyan szituációt mutat be, ami nagyon könnyen vezethetne totális cinizmushoz - érdekes, hogy milyen védőfaktorokat mutat be, amivel ez az állapot elkerülhető.
A Sorstalanság szintén többféle reakciót mutat be ugyanazon helyzetre - vannak, akik azonnal összetörnek az adott pszichés nyomás alatt, és vannak, akik megerősödve kerülnek ki belőle. Ez valóban elgondolkodtató.
"Lehet, hogy mind ki vannak égve,
és nem hogy dolgozni, de lassan élni sincs már kedvük."
Akkor majd jön a következő helyettük... ja Magyarországon ez már bizonyos ágazatokban nem megy... Nos ideje, hogy a vezetőség is szenvedjen.
"Nyugati világunkban egyre jelentősebb probléma a kiégés: mindenki addig tegyen ellene, amíg nem hat ki a mindennapjaira"
Majd a migrik... majd azok egyszer meghállalják, meg a robotok. De addig is még többet kéne dolgozni, hogy segélyek mindenkinek eljussanak és majd az otthon magányában, ahol nem zavarja semmi nagyon kreatívak lesznek és feltalálják mondjuk a végtelen energiát és majd az összes őslakos ember végtelenül hálás lesz.
Első főnököm mondta mindig: intenzíven dolgozunk, pihenünk és szórakozunk.
A kiégés elleni legjobb módszer: munka és magánélet hermetikus szétválasztása.