Ne égj ki!

2019. június 02. 08:00

Cinikus, munkájában tohonya, semmihez sincs kedve és sokszor undok lehet másokkal: senki nem szeret kiégett emberekkel együtt dolgozni, de a kiégés legjobban az érintettnek kell, hogy fájjon. Nyugati világunkban egyre jelentősebb probléma a kiégés: mindenki addig tegyen ellene, amíg nem hat ki a mindennapjaira – és főleg az egészségére!

2019. június 02. 08:00
Gacsályi Sára

Mi a közös a bikinifenéki Tunyacsápban, a Hajdú-Bihar megye eldugott falujában ásítozó gyerekeknek blúzban és szövetszoknyában monotonon Petőfit olvasó Klári néniben, és a négyszázezer forintos forgószékben ülő, egymilliót érő számítógépen pötyögő öltönyös bankigazgatóban?

Lehet, hogy mind ki vannak égve,

és nem hogy dolgozni, de lassan élni sincs már kedvük.

***

A kiégést itthon még sokan nem sorolják a fajsúlyos – vagy akár valós – problémák közé, míg a szakmabeliek egyre többet kutatják azt. Hazánkban főként az egészségügyi dolgozókat, nővéreket és orvosokat, valamint a pedagógusokat vizsgálták ennek kapcsán, az eredmények alapján pedig indokolt lenne jóval nagyobb figyelmet fordítani a jelenségre.

Az utóbbi negyven évben a világ minden táján foglalkoztak a kérdéssel. 2011-ben arra jutott a WHO (az ENSZ Egészségügyi Világszervezete), hogy 2030-ra a kiégés állhat majd első helyen a halálozások hátterét vizsgálva.

A minap ismét nagy lépést tettek e téren: a WHO hivatalos diagnosztikai kézikönyvébe, az ICD-11-be betegségként írták le a kiégés szindrómát, ami mostantól orvosi diagnózis lehet.

Mi a kiégés?

A kiégést (angolul burn-out) 1974-ben Herbert J. Freudenberg a következőképpen definiálta: „emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”.

A kiégés felé haladó ember az, akivel nem szeretünk dolgozni:

cinikus, munkájában tohonya, semmihez sincs kedve és sokszor undok lehet másokkal.

Persze ő sem így kezdte: ki-ki mennyi idő alatt, de ugyanazt az utat teszi meg mindenki, aki végül kiég. Freudenberger erről az útról 1980-ban egy tizenkét lépcsős modellt készített, amiben leírja, hogyan juthatunk a bizonyítási kényszertől a teljes kimerülésig:

A modell értelmében tehát egyértelmű:

azok a legveszélyeztetettebbek, akik „jó munkaerők”,

akik szeretnek és tudnak is dolgozni – épp ezért fordulhat elő, hogy túlhajtják magukat: minden erejüket a munkába fektetik, legalábbis amíg bírják.

Milyen a kiégett ember?

A kiégés közel minden fronton támadja az érintettet, akinek éppen ezért határozottan megváltoznak mindennapjai. A kiégő ember magatartása jócskán megváltozhat: gyakorivá válhatnak például a dühkitörések, agresszív lehet, a szakmai érdeklődése lecsökken, kezdeményezőképessége pedig nagyjából megszűnik létezni –  így aztán a munkahelyén tunyacsápi üzemmódban folytonosan közvetlen utasításokra és a munkaidő végére vár majd. Ezzel együtt természete is változik: cinikus lehet, mind munkatársaiknak mind munkapartnereiknek nehéz lehet vele boldogulni, egy idő után pedig

jó eséllyel magánéletében is elhanyagolhatja majd kapcsolatait, feladja hobbiját és visszahúzódó válik.

A kiégéstől azonban – bármennyire is kellemetlen az a munkatársak és a munkaadó számára is – a legjobban mégiscsak az érintett szenved. Fizikailag rossz állapotba kerül: állandóan fáradt, feszült, gyakran fáj a feje, az ellenállóképesség, immunitása csökken, ahogyan lelki téren sem áll a helyzet magaslatán. Reménytelennek és tehetetlennek érzi magát, nem tudja az érzelmeit sok esetben kontrollálni (ezért is lehetnek a fent sorolt dühkitörések), nehezen koncentrál és emlékezik majd, míg – a korábban elképzelhetően jónak ítélt – kreativitást igénylő feladatok ellátására szinte teljesen alkalmatlanná válhat.

Eltúlzottnak tűnhet, hogy mindezek a munka által gerjesztett hullámok a halál közelébe sodorjanak egy-egy embert. Mégis: kutatások bizonyítják, hogy a kiégés bejóslója lehet a kettes típusú cukorbetegségnek, a koronáriabetegségeknek, a kardiovaszkuláris betegségekhez kötődő kórházi kezeléseknek, a gasztrointesztinális problémáknak, és így tovább.

A halál és a túlzásba vitt munka kapcsolatát

nyugaton korábban kevésbé emlegettük, míg keleten, főként Japánban, de Kínában és Dél-Koreában is a hatvanas-hetvenes évek óta sok figyelmet kapott a jelenség. Japánban – a harakiri mintájára – 1978-ban el is nevezték karósinak, kilenc évvel azután, hogy az első áldozat esetét rögzítették: egy 29 éves férfi minden egészségügyi előzmény nélkül stroke-ot kapott. A közel tíz év alatt, ami a fogalom megalkotásáig eltelt, rengeteg ember halálát jegyezték, akik főképpen stroke-ban vagy szívrohamban haltak meg a túlzásba vitt munka miatt.  A jelenséget bár érzékelték és jegyezték, egészen az 1980-as évekig nemigen beszéltek róla, mára azonban statisztikát vezet a témában Japán Egészségügyi Minisztériuma.

A szakértők mai vélekedése szerint, mivel a kiégés legtöbb esetben a munkahelyről indul, a munkaadó tehet a legtöbbet dolgozói egészsége érdekében: igyekezzenek az egyéni teherbírást figyelembe venni, figyeljenek a munkavállalókra, vagy legalább ne dolgoztassák őket a munkaidőn túl és a szabadságuk alatt. Japánban is előrevivő lépésnek számított, amikor ráébredtek: az emberek nem képesek heti hat nap 10-12 órás műszakokat lenyomni.

Persze nem mesevilágban élünk, az üveghegyen innen nem mindegyik munkahely csodálatos.

Ma is előfordulhat, hogy ténylegesen kizsigerelik a dolgozót,

aki a mindennapokban rövid- vagy hosszútávon, de teljesen kimerül.

Ilyenkor változtatni kell: javallott, hogy az érintett „egészséges emberekkel” töltsön időt, akik még emlékeznek rá, mi van a világban a munkán túl, sportoljon – ami rengeteget segíthet a feszültséglevezetésben valamint első lépés lehet a helyes stresszkezelés elsajátításához –, vagy végezzen valamilyen nem munkához kapcsolódó aktív tevékenységet, amibe el tud merülni. Ha valakit érdekelnek még preventív, vagy éppen gyógyulásra koncentráló tippek, itt talál egy csokorral.

A lényeg, hogy vegyük komolyan az állapotot, mert bár a tünetek első blikkre sokszor egy-egy undorító, ködös, őszi reggel érzelmi állapotait idézik, kiheverni mégsem olyan egyszerű őket. Negyvenöt év alatt jól kivizsgálták már, mivé alakul egy-egy jól felhizlalt kiégés szindróma, amit higgyük el, senki nem akar megtapasztalni.

Első körben tehát jó volna elismerni és elfogadni: a jelenség létezik, nem egyenlő a munkaundorral, így hát ha érint valakit, az megérdemli, hogy külön rossz érzések nélkül segítségért folyamodhasson.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. június 03. 01:20
Szerintem itt néhány dolog összekeveredik, összemosódik. 1. Vannak emberek, akik a fenti magatartást mutatják, és soha nem voltak jó munkaerők, soha nem voltak lelkesek, alapból utálatosak, lusták, cinikusak. Őket valamilyen módon el kellene különíteni a kifáradt, megroskadt emberektől, mert a legjobb ürügy az alapvető közönyösségre az, hogy "kiégtem". 2. Különbséget kell tenni a pszichés és a fizikai teher között. Az előbbi deprimál, az utóbbi fizikailag kifáraszt, de nem biztos, hogy kiéget. Pl Erőss Zsolték belehaltak a fizikai kimerültségbe, de ez nem azt jelenti, hogy "kiégtek", és elvesztették a motivációjukat. 3. A motiváltságot sokkal könnyebb elveszteni akkor, ha soha nem volt. Ha egy olyan feladatot kell végezni, ami semmilyen módon nem lelkesít, az mindenképpen sokkal nehezebbnek, fárasztóbbnak fog tűnni, mint az, ami a feladat végzőjét izgatottá teszi, lelkesen tartja. Ez nem biztos, hogy magától a feladattól függ; ugyanaz a munka az egyik embert lelkesítheti, míg a másikat összetöri. Nyilván fontos olyan munkafeladatot találni, ami valamennyire érdekli azt, aki végzi. És végül, a kiégés ellenszere nem annyira a pihenés, mint a lelkesedés, hiszen a kiégés a lelkesedés elvesztését jelenti. Tehát találni kell valamit, ami valamilyen módon izgató, felvillanyozó, doppingoló hatással bír. Nem biztos, hogy feladat, lehet bármi. (Pl a Trónok harca sorozat, haha). Ha az ember nem talál valamit, ami mentálisan izgalmasnak vél, akkor elkerülhetetlenül belecsúszik fizikai izgalmakba - drog, pia, szex, vagy bármi egyébbe, ami legalább a veszélyessége, kiszámíthatatlansága révén felpezsdíti a hormonokat, újdonságot, változatosságot kínál. Jobb tehát ezt megelőzni, és eleve találni valami izgalmas, lelkesítő dolgot, ami nem tűnik borzasztó unalmasnak. Minél depressziósabb egy ember, annál nehezebb felkelteni az érdeklődését bármi iránt. A kiégettségből való kitörés filmje az Amerikai szépség. Érdekes, hogy ebben a filmben a főszereplő már csak monoton tevékenységeket választ, amik a számára mégis nagy újdonságot, változatosságot és megkönnyebbülést jelentenek, amikbe képes személyesen is belevonódni, anélkül, hogy deprimálódna. Ez egy rendkívül izgalmas "Magyar szépség" példa: Tavaly egy 40 milliárdos céget vezettem, most árufeltöltő vagyok https://index.hu/video/2019/04/11/arufeltolto_ugyvezeto_czeczeli_tamas/ A sikertelen kitörés és totális kiégettség filmje az Összeomlás, ahol is a főhős végtelenné nagyított, hisztérikus izgatottsággal próbál menekülni a kilátástalanná vált helyzetéből. A Remény rabjai szintén egy olyan szituációt mutat be, ami nagyon könnyen vezethetne totális cinizmushoz - érdekes, hogy milyen védőfaktorokat mutat be, amivel ez az állapot elkerülhető. A Sorstalanság szintén többféle reakciót mutat be ugyanazon helyzetre - vannak, akik azonnal összetörnek az adott pszichés nyomás alatt, és vannak, akik megerősödve kerülnek ki belőle. Ez valóban elgondolkodtató.
Akitlosz
2019. június 02. 17:30
Hétfő, kedd Jön a munkakedv. Szerda az egy jó nap, Dolgozunk majd holnap. Csütörtök, péntek Vége a hétnek.
Akitlosz
2019. június 02. 17:27
"Persze nem mesevilágban élünk, az üveghegyen innen nem mindegyik munkahely csodálatos." Nem mindegyik? Egy csodálatos munkahelyet mutasson!
Akitlosz
2019. június 02. 17:26
"a munkaadó tehet a legtöbbet dolgozói egészsége érdekében: igyekezzenek az egyéni teherbírást figyelembe venni" Azt figyelembe is veszik. A teherbírásához mérten kap 150%-nyi munkát azért, hogy mindig ki legyen használva a munkaideje és azért, hogy ha megszakad se tudja elvégezni az összes dolgát, így mindig lesz miért lecseszni de legalábbis megmagyarázni, hogy ő miért nem kap béremelést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!