Ha az EU hezitál, mások töltik be a balkáni vákuumot – Deli Andor a Mandinernek

Az EU-n kívüli Szerbiában élve a délvidékiek nyomon követik az EP-választásokat?

Talán azt lehet mondani, hogy jobban odafigyelnek az EU-ra, mint az EU-tagállamok lakói. Nagyon is követik, hogy mi történik, és ez különösen érvényes a mi magyar közösségünkre odahaza, ahol már hagyománya van annak, hogy megkérdezik a kettős állampolgárok véleményét. Van egy olyan lehetőségük ugyanis, hogy részt vegyenek a az országgyűlési választásokon, és a kvótareferendumon is szavazhattunk. Eddig is volt egy nemzeti lista, 2014-ben, a Fidesz-KDNP listája. Most ez a történet folytatódik, s a jogszabályi módosításoknak köszönhetően nem csak, hogy én lehetek jelölt a listán, mint az ottani magyar közösség képviselője, hanem szavazni is lehet a választásokon. A kettős állampolgár vajdasági magyarok most már szavazhatnak az EP-választáson. Ugyanakkor látjuk, mi történik körülöttünk Európában, és most végre tudjuk a hangunkat hallatni, és mi is befolyásolhatjuk azt, hogy milyen irányba halad az EU szekere. 

Van tippje, hova szavaznak a délvidéki magyarok?

Ha megnézzük az országgyűlési választásokat, azt látjuk, hogy a nem a Fideszre szavazók aránya a statisztikai hibahatáron belül van. Egyszerűen a nemzeti politika teljesen új alapokra helyeződött az elmúlt tíz évben, ezt honorálják a választók is. 

Szerbia mire számíthat a jövőbeli EU-tagsága ügyében?

Az előző öt évben is azon dolgoztam, hogy napirenden tartsuk a bővítés témakörét. Magyarország és a magyar külügy nagyon elkötelezetten bővítés-párti, talán a legelkötelezettebb Szerbia szomszédságában. Ez fontos a magyar közösségnek a Vajdaságban, és fontos Magyarországnak is a jószomszédi viszony és a kapocs miatt, és persze az EU-nak is fontos. Sajnos azt látjuk, hogy a nyugat-európai politikusok szűk látókörűek, és csak a kohéziós kassza forrásaira váró országokat látnak a csatlakozni kívánókban; ahelyett, hogy államférfiúibb magatartást tanúsítanának, és arra törekednének, hogy az EU területe végre megegyezzen a földrajzi Európával, merthogy ma a Nyugat-Balkán egy uniós tagországok által körülvett geopolitikai sziget. Ennek a káros hatásait láttuk a migrációs bakkáni útvonal kapcsán is, és számos más ügy miatt jó volna ezeket az országokat az EU-hoz kötni, hiszen

például Ororszország, de akár a török befolyást vagy a kínai törekvéseket is említhetjük. Fontos, hogy az uniós perspektíva ne távolba vesző délibáb legyen a nyugat-balkániak számára, hanem belátható időn belül valósuljon meg. Ezért 2025-ig, amit lehetséges csatlakozási időpontként Juncker belengetett, jó lenne, ha gyorsabb előrelépés történne legalább Szerbia és Montenegró ügyében, amelyek a legelőrehaladottabb állapotban vannak a csatlakozási folyamatban. Szóval nem lehet állandóan hitegetni ezeket az országokat és embereket, hogy „majd egyszer”. Legutóbb Macrontól hallották, hogy majd ha a belső bajait rendezte az Unió, akkor elgondolkodik a bővítésen. Ettől még a Bizottság is prüszkölt, és azt mondta, párhuzamosan kell a kettőt csinálni. Szóval vannak uniós országok, amelyek nem osztják a lelkesedést a bővítés irányában. 

Hogyan látja, mi lesz a Minority Safe Pack sorsa?

Bízunk abban, hogy a következő Európai Bizottság, amelyre a téma kitárgyalása vár, kedvezőbben fog hozzáállni a kisebbségek témaköréhez. Ma az EU nem nagyon érzi úgy, hogy foglalkoznia kellene a nemzeti kisebbségekkel. Minden másban viszont szereti a hatáskörök kiterjesztését, minden kapaszkodóba belefogódzkodik, annak érdekében, hogy benyomuljon különböző területekre és magához vonjon témákat. Ezért is jó a Minority Safe Pack, hogy ha már az EU nem mozdul ilyen irányba, akkor ez az 1,2 millió aláírás kiváló legitimációs alap és felszólítás, hogy tessék lépni, hiszen 

ami mégis az uniós lakosság 10 százaléka. 

Ha a Fidesz amúgy nem támogatja az uniós központosítást, és egy decentralizált EU-t szeretne, akkor ez ügyben miért van mégis amellett, hogy ez legyen uniós hatáskör?

Ez nem ilyen egyszerű. Ha megnézzük a kisebbségi joganyagot, mint az emberi jogok egyik ágazatának joganyagát, akkor az nem kimondottan nemzetállami témakör. Ott van az Európa Tanács a maga struktúrájával, egyezményeivel, konvencióival, kartáival, mint a Nyelvi Jogok Kartája vagy a Kisebbségi Jogokról szóló Keretegyezmény. Az EU kinyilvánította az alapító szerződésekben, hogy a tagállamok alkotmányos anyaga és hagyományai egyúttal az alapjogokhoz tartoznak, ezeket az EU is a magáénak érzi. Az EU elkacérkodott azzal a gondolattal is, hogy tagjává válna az Európa Tanácsnak, amitől azonban végül visszakozott, ugyanis felmerült az a probléma, hogy ezáltal a Luxembourgi Bíróság hatásköre fölé helyeződik a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, tehát teljes hatásköri zavar és szuverenitás-probléma lépett volna fel. Emiatt nem csatlakozott ezekhez a keretegyezményekhez, hanem megcsinálták a „lightosított” EU-s alapjogi kartát, amiben ugyanakkor vannak áthallások az ET-s kartával. Az EU-s alapjogi karta járulékos csatolmánya az alapító szerződéseknek. Ezzel próbálta ezt meg ezt a hiányosságot orvosolni az EU. Ezért szerintem nem igaz, hogy uniós szinten nem létezik keret és jogi alap arra, hogy foglalkozzon az EU a kisebbségi jogokkal. Ez nem a tagállami hatáskörök elvétele volna, mivel a tagállamoknak is van megfelelési kötelezettsége nemzetközi szintű szerződésekhez, egyezményekhez. Szóval a kisebbségi jogok kérdése már az EU bimbózása idején is vegyes terület volt a nemzetközi és a nemzeti jog között,

Mindenki emlegeti az uniós alapértékeket, ott van például a nemzeti megkülönböztetés tilalma, és ez mégsem elég ahhoz, hogy lépjenek – más területeken viszont elég egy elejtett szó is. 

Fordítsuk meg a kérdést: jó lesz-e a nemzeti kisebbségeknek, ha a nemzeti szintet erősítjük az EU-ban? Egyes államok ugyanis, mint Spanyolország, Franciaország, Szlovákia, Románia, nem arról híresek, hogy pártolnák a nemzetiségi mozgalmakat. 

Ez megint nem szuverenitás-elvonás kérdése, mert mint említettem az előző válaszomnál, már most is nemzetközi jogi keretek kötik a nemzeti szuverenitásokat. Tehát nagy változás nincs, csak politikai elhatározás kérdése, hogy lépünk vagy sem. Ezt a lépést próbálja meg „kierőszakolni” a Minority Safe Pack azzal az 1,2 millió emberrel a háta mögött, aki aláírta. 

Hogyan lehet vajon meggyőzni a francia típusú államokat arról, hogy támogassák a kisebbségi jogok EU-s hatásköri szélesítését?

Nem én vagyok a kérdés főtárgyalója, így a részleteket nem ismerem. De azt gondolom, hogy meg kell találni a módját annak, hogy az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek ügye ne ütközzön ezen országok nemzetkoncepciójával. 

Tapasztalta-e azt, hogy ha azt mondja, kisebbség, nem azt értik ezalatt az EU-ban, mint amit mi? Szóval őshonos nemzeti kisebbségek helyett a bevándorlók és az életmód-kisebbségek jutnak az eszükbe?

Igen, van egy ilyen kommunikációs probléma. Teljesen más a történelmi hátterünk. Ami a Kárpát-medencében történt, meghatározta, hogy nekünk milyen definíciókban kellett gondolkodnunk annak érdekében, hogy a magyar nemzetet egyként megtarthassuk. Nyugat-Európában az állampolgár és a nemzeti hovatartozás egy fogalom, a franciáknál nincs olyan, hogy valaki francia állampolgár, és egyúttal kifejezetten más nemzetiségű. Nálunk viszont ez tökéletesen működik, bevett és normális: szlovák, szerb, román állampolgár, de magyar nemzetiségű. De

ahol jogilag is megalapozott gyakorlat, hogy elválasztjuk az állampolgárságot és a nemzeti identitást. Ez az az alapkoncepcióbeli különbség, amit a nyugati és közép-európai hozzáállás között látok. A nemzeti politizálás igyekszik együtt mozgatni az anyaországot és az összes határon túli nemzetrészt. 2010 előtt nem ezt tapasztaltuk. Ott volt a 2004-es híres-hírhedt referendum a kettős állampolgárság leszavazásáról, a szocialista vezetés lakatot tett a HTMH-ra, a Határon Túli Magyarok Hivatalára, nem ülésezett a MÁÉRT, a Magyar Állandó Értekezlet. Nem láttuk, hogy bővült volna, erősödött volna a nemzetpolitika, hanem sorvadt. 2010-et követően más koncepció lett a domináns, ami a közösségben, nemzetben gondolkodásról szól.

Mit vár az EP-választásokon?

Jó eredményt várok. Amit ma az Európai Parlamentben látunk, az egy 2014-es állapot: mint a szúnyog a Jurassic Parkban, a borostyánkőben. Az előző választás óta nagyon sok minden történt a tagállamokban. Mivel nem tartanak rendkívüli, előre hozott választásokat EU-s szinten, ezért mindenki kivárja a sorát, öt év pedig nagy idő, főleg ha olyan dolgok történnek, mint a migrációs válság, ami egy évvel 2014 után, 2015-ben kezdődött. Aztán ott a Brexit, és még sorolhatnánk, mi minden történt ebben az időszakban. Tehát egy igencsak átalakuló képet látunk. Szerintem van esély arra, hogy új típusú politikusok új hozzáállással kerüljenek az EP padjaiba.