Aki természetesen gondolkodik, az a természet rendjét tiszteletben tartja. Ez pedig nem más, mint a konzervatív gondolkodás alapja – mondja Szmodis Jenő a Mandinernek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának egyetemi docense szerint a fiatalság természete szerint szeret lázadni, és lázadni ma egyedül a hegemón liberalizmus ellen lehet. A status quo megkérdőjelezését pedig nyugodtan felvállalhatja minden konzervatív. Interjúnk.
Szuverenitásvitáktól hangos ma Európa. Kié a végső szuverenitás? A tagállamoké vagy a nemzetek fölötti szervezeteké?
A tagállamok vitathatatlanul rendelkeznek szuverenitással. Bizonyos európai politikusok, például a francia elnök Emmanuel Macron is, megpróbálnak egy olyan diskurzust létrehozni, amiben az európai szuverenitásról beszélnek, tehát egy olyan dologról, ami ténylegesen nem létezik. Az Európai Unió nemzetközi jogi jogalanyként létezik, de önálló szuverenitással nem rendelkezik. Ez is része annak a szómágiának, miszerint
tehát úgy kezdünk viselkedni, mintha lenne valami, ami nincs. Törekednünk kell arra, hogy az efféle diskurzusok esetén időben világossá tegyük, hogy amiről egyes politikusok beszélnek, azok legfeljebb az ő vágyálmaik és nem a valóság.
A 2. világháború, majd a kommunizmus bukása után a nagy nemzetközi szervezetek, államszövetségek egyre több hatalomra tettek szert: ez a történelem megmásíthatatlan útja előre, vagy lehet-e ebben változás?
Egyáltalán nem megmásíthatatlan, a történelem alakíthatóságát pontosan ez a folyamat mutatja elevenen. A nemzetközi integráció és a nemzetközi szervezetek felértékelődését én az Atlanti Chartáig vezetem vissza, amiben Roosevelt elnök és Churchill brit miniszterelnök kifejtette álláspontját a háború utáni világról. Ebben már az ENSZ-nek, a NATO-nak, sőt a Nemzetközi Valutaalapnak is benne rejlenek a csírái. Hangsúlyozni kell – és erről írtam is –, hogy az Atlanti Charta, amiről Churchill azt állította, hogy ő maga fogalmazta, olyan memorandumokon alapul, amelyeket már az amerikai Council of Foreign Relations készített Rooseveltnek, és pontosan ezeket az integrációs célokat tartalmazták. Ezeket a tanulmányokat a Rockefeller alapítvány finanszírozta. Én elkövettem azt a merészséget, hogy a kettő szövegét összehasonlítottam és tetten érhető, hogy a David C. Corten által a Tőkés társaságok világuralma című könyvében hivatkozott két memorandum gyakorlatilag szó szerint megegyezik az Atlanti Charta pontjaival. Így valóban, nyelvtanilag kétségtelenül igaz, hogy Winston Churchill fogalmazhatta az Atlanti Chartát, de hogy ő találta volna, ki azt erősen kétlem, hacsak nem volt a miniszterelnök gondolatolvasó.
Aki a kizárólag nemzetállami szuverenitásra törekszik, nem egy olyan múltba akar visszanyúlni a globalizált világban, ami már nem rekonstruálható?
Nem hiszem, hogy egy korábbi állapotot rekonstruálni kellene, hiszen ez az állapot részben még mindig megvan. Nagy jelentősége van a megőrzésnek.
Olyan államok, amelyekben jelentősen változott a lakosság összetétele, ott már valóban a nemzeti szinten történő akaratképzés problematikus lehet. Ezért nagy tétje az európai parlamenti választásoknak, hogy milyen típusú és összetételű lesz a magyar társadalom. Egyrészt formálisan az Európai Unió jövőjéről döntünk, de be kell látni, hogy a magyar társadalom szerkezetéről is határozunk. Megítélésem szerint a meglévő nemzeti szuverenitásokat mindenképp óvni kell. Az egy nagyon hamis alternatíva, ha a nemzeti szuverenitásra való törekvést azonosítjuk a nemzeti egoizmussal. Ugyanis a szuverén nemzetek jól felfogott érdekük szerint képesek egymással együttműködni, méghozzá „win-win” eredménnyel. Magyarán mondva: meg kell találni a nemzetközi együttműködés nem nulla végösszegű formáit.
Tehát ön szerint egy elképzelt jövőben nem veszélyeztetné a több mint 70 évnyi békét az európai országok szuverenitás-erősítése és önérdekkövetése?
Pontosan erről van szó. Az önérdeket nem lehet szembeállítani mások érdekeivel, hanem meg kell találni a közös és kölcsönösen fennálló érdekeket. Európa békéjét pedig leginkább nem a szuverenitás erősítése, hanem az etnikai konfliktusok veszélye fenyegeti. Hadd utaljak a nemrég történt bihácsi tömegverekedésre, ahol ismereteim szerint egy iráni férfi azt mondta, hogy fölösleges a sajtó érdeklődése, hiszen ahol sokféle népből származó emberek összegyűlnek, ott természetes a verekedés. Én nagyon ajánlom az Európai Unió vezetőinek figyelmébe ezt az autentikus nyilatkozatot.
Sokat vitáznak ma a jogállamiság ideájáról is. Mit is jelent ez pontosan, van ennek egy általános, minden országra érvényes mércéje és tartalma? Kinek és mikor, milyen alapon van joga beleszólni egy szuverén ország legitim jogalkotási folyamataiba?
A jogállamiságnak tankönyvi definíciója nincs. Ugyanis többféle jogállami megoldása lehet bizonyos közjogi kérdéseknek. Amikor az Európai Unió egy meg nem határozott fogalom alapján kíván egyes országokkal szemben eljárni, ez önmagában sérti a jogbiztonságot, következésképpen magát a jogállamiságot. Igaz ugyan, hogy teoretikusan felvázolható egy elméleti keret, hogy mit tekinthetünk jogállami szisztémának, de figyelembe kell venni, hogy több megoldási lehetőség is létezik a rendszeren belül. Arra kell ügyelni, hogy a számonkérhetőség érvényesüljön az uniós működésében is. Tehát
az uniós szervek ne használjanak gumikategóriákat a tagállamok ellen.
Milyen szelek fújnak ma Európában? Keleti vagy nyugati? „Balos” vagy „jobbos”?
A kijózanodás szelei fújdogálnak. Szoktam én is beszélgetni tanítványaimmal, fiatal kollégáimmal, és sokszor felmerül a kérdés, hogy mi módon vélekedik Európáról a fiatalság, és az a véleményem, hogy legfeljebb bizonyos tendenciák érzékelhetőek. Nagyon szerencsés, hogy a fiatal generáció alapvetően természetesen gondolkodik. Aki természetesen gondolkodik, az a természet rendjét tiszteletben tartja. Ez pedig nem más, mint a konzervatív gondolkodás alapja. A másik fontos mozzanat, hogy a fiatalság természete szerint szeret lázadni. Az európai liberalizmus azt a hibát követte el, hogy hegemóniára jutott, úgyhogy lázadni egyedül ellenük lehetséges.
Ha már az EU a téma: hogyan vélekedik a brit konzervatívok által kezdeményezett, ugyanakkor egyre csak húzódó Brexitről?
Rendkívül ambivalensen viszonylok hozzá, mert igen helyénvalónak tartottam azt, hogy a britek kifejezték akaratukat és rosszallásukat az unió vezetőinek politikájával szemben. Ennek minden demokratikusan gondolkodó ember kell, hogy örüljön. Az más kérdés, hogy
hiszen a hagyományos, pragmatikus, gyakorlatias angol szemléletmóddal szegényedne a túlzottan teoretikus és ideologikus Európai Unió. Jelen állás szerint úgy tudom hosszabbítást fognak kérni a britek, tehát közjogilag a választásokon ők is részt fognak venni. A hosszabbítás időszaka alatt pedig lehetséges egy ismételt referendum és esetleg megváltoztatják döntésüket. Én ezt nagyon szerencsésnek tartanám, ugyanis a Brexitre feltétlenül szükség volt, hogy jelzést adjon az uniónak, miszerint elég volt a föderális Európa építgetési kísérleteiből.
Mennyire lehet igaz manapság, sok évtizednyi liberális demokrata rendszerépítés után az a régi tétel, hogy a konzervativizmus a „status quo” megtartására igyekszik? Hiszen a status quo pont, hogy nem konzervatív.
A status quóra való törekvés alapvetően nem képezi a konzervativizmus alapértékét. A konzervativizmus alapértékének minősül a dolgok gyakorlatias megközelítése. Az élet előnyben részesítése a teóriával szemben. Amennyiben ez a status quo megbontásával jár, én úgy vélem, hogy
Mit vár az európai parlamenti választásoktól? Mi lesz Európával?
Én a '90-es évek vége felé a következőket mondtam – sajnálatos módon nem írtam le, tehát vagy elhiszik vagy nem –, hogy azon államok lesznek az Európai Unió tagjai, akiknek sikerül 2010-ig csatlakozniuk, illetve úgy gondoltam, hogy 2020-tól az Európai Unió a bomlás jeleit fogja mutatni és előbb-utóbb fel is fog bomlani. Bizonyos finomításokat e prognózis alighanem elbírna, de azt hiszem, alapvetően ma is vállalható.
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Ami nem hajlik, az törik – régi bölcsesség juthat eszünkbe az amerikai választási eredményeket nézegetve. A visszatérő elnök erős felhatalmazással vághat neki második ciklusának. Az inga visszalendült. Csak ennyi történt?
A diktafonmatiné helyett fókuszáljunk hát azokra az eseményekre, amelyek közeljövőnket, közép-európai mindennapjainkat alakítják majd! Constantinovits Milán írása.
Egyeurós házakat kínál egy falu Szardínia szigetén a kiborult liberálisoknak.
Bemutatta az ukrán parlamentnek az ország ellenállóképességi tervét, a hadielemzők hangosan felnevettek.
Szeptemberben is dinamikus volt a bruttó átlagkereset növekedése, igaz a megelőző hónapokhoz képest lassabb. A közszférában 14,1 százalékkal emelkedett az átlagkereset éves alapon, így elmondható, hogy ez az ágazat húzta a növekedést. A minimálbér emelésének is köszönhetően jövőre is érdemben, 4-5 százalékkal növekedhet a reálbér.
