Putyin kimondta: ez az ország lett Moszkva első számú európai ellenfele

Európa egyik vezető hatalma került célkeresztbe.

Katonai helikopterszimulátort adtak át ünnepélyes keretek között pénteken Szolnokon. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tartott eseményen elmondta: újabb állomásához érkezett a honvédelmi és haderőfejlesztési program.
Hozzátette: ebben a térségben egyedülálló képességet hoztak létre francia támogatással. A mintegy egymilliárd forintos beruházás elengedhetetlen Magyarország, a magyar katonák szempontjából, és bízik abban, hogy más nemzet pilótaképzésében is részt tudnak venni. A most rendszerbe állított szimulációs berendezés – helicopter crew tactical trainer (HCTT) – a kornak megfelelő szintű technológiával biztosítja, hogy a katonák a lehető legfelkészültebben nézzenek szembe a modern hadviselés kihívásaival – mondta a miniszter.
Magyarország és a Magyar Honvédség Európában is példaértékű fejlesztésen megy keresztül – hangsúlyozta Benkő Tibor, hozzátéve: a szimulátorok ma már a modern harcászati kiképzés alapvető eszközei. Közölte: legalább száz, de inkább százhúsz pilóta kiképzését kell a jövőben megvalósítani, csak a forgószárnyas helikoptereket tekintve. Tájékoztatása szerint a szimulációs eszköz minden, a Magyar Honvédségben rendszeresített vagy rendszeresítés alatt álló helikoptertípust képes modellezni, és a jövőben beszerzendő eszközök és fegyverrendszerek paraméterei szerint bővíthető.
A honvédelmi miniszter szólt arról, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren, Európában is kiemelt lesz a szolnoki helikopterbázis a helikoptervezetők és a kezelő személyzet kiképzése tekintetében. Benkő Tibor köszönetet mondott a beruházást támogatóknak, köztük a francia Thales cég képviselőinek. Kiemelte: a beruházás rövid időn belül meg fog térülni, hiszen ha a szimulátoron végrehajtott feladatokat a valóságban kellene megtenni, az „horribilis összeg” lenne. Hozzátette: a fejlesztést folytatni szeretnék, a különleges műveleti egységet érintően is lesznek előrelépések. Közölte, a fejlesztések célja, hogy Magyarország, a magyar emberek számára minél nagyobb biztonságot tudjanak nyújtani.
Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete azt mondta: büszke arra, hogy egy francia cég közreműködhet abban, amiben Magyarország kiválóságot mutat, mégpedig a repülés terén.
(MTI)