Krónika: Regionális vezetővé nevezték ki a magyarellenességéről ismert fogyasztóvédőt

2019. január 21. 12:03

Mircea Diacon 2014-ben felszólított egy hentesárut forgalmazó céget, hogy tüntesse el áruinak címkéiről a „székely ízek" feliratot, mert székely ízekről csak az beszélhet, aki „kóstolt már székelyt".

2019. január 21. 12:03

A brassói regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség élére nevezték ki a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Diacont, aki korábban a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget vezette – írta hétfői számában a Krónika napilap.

Az országos fogyasztóvédelmi hatóság honlapján az intézmény struktúráját és vezetőit bemutató oldalon Diacon neve mellett az szerepel, hogy előléptették, a brassói regionális felügyelőség korábbi vezetőjét, Claudiu Susanut pedig a temesvári regionális felügyelőség élére helyezték át. Diacon a székelyföldi megyék mellett Brassó, Szeben és Fehér megye fogyasztóvédőit irányítja, Susanuhoz Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megye fogyasztóvédelme tartozik.

A két fogyasztóvédelmi vezető magyarellenes megnyilvánulásaival többször foglalkozott az erdélyi magyar sajtó és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat.

Mircea Diacon azt követően került a magyar sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy 2014-ben egy hentesárut forgalmazó székelyföldi céget arra szólított fel: tüntesse el áruinak címkéiről a „székely ízek" feliratot. A felügyelő akkor az MTI kérdésére kifejtette: székely ízekről csak az beszélhetne, aki „kóstolt már székelyt". 2015 augusztusában a fogyasztóvédő a sepsiszentgyörgyi taxik némelyikére ragasztott, SIC feliratú matricákat kifogásolta. Úgy vélte, a Székelyföldet jelképező matrica reklámnak minősül, amit csakis reklámszerződés alapján lehet a taxikra kiragasztani. Mircea Diacon az unitárius vallásórák résztvevői számára szervezett ingyenes táborba kiszállva egyebek között azt kifogásolta, hogy nincs román nyelvű táborszabályzat.

Claudiu Susanunak egyebek között azt rótták fel, hogy részrehajlóan viszonyult 2017-es székelyudvarhelyi áruházi botrányhoz. Ekkor egy videoblogger olyan kisfilmet tett közzé az egyik videomegosztón, amely látszólag bizonyítja, hogy azért nem szolgálták ki egy nemzetközi áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének kültéri grillezőjében, mert román nyelven szólította meg az elárusítót. Később kiderült, hogy a blogger kiszolgálását nem a románsága miatt utasították el, hanem azért, mert nyitás előtt akart vásárolni, és a bemutatott filmen a harmadik nyitás előtti vásárlási kísérlete látható.

A felügyelő – még mielőtt a blogger csalása kiderült volna – a Mediafax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy „ellenőreiket szintén nem szolgálták ki az üzletben, mert románul kértek termékeket", ezért megbírságolták az áruházat. Az áruház illetékese szerint a bírságot a blogger hamisítása miatt kapták. Az esetet a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat panasza nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is megvizsgálta, de nem tartotta diszkriminatívnak.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2019. január 21. 18:49
LOL. Aki szerint a székely ízek azt jelenti, amit ez a sötét alak mondott, az sürgősen írjon be magának egy nagy egyest az ellenőrzőjébe nyelvtanból. A székely itt ugyanis melléknév, nem főnév, a székely ízek, zsidó ételek, francia borok nem azt jelentik, hogy az ételt zsidó emberekből, a bort meg francia polgárok testnedveiből facsarják, pusztán azt a nemzetet vagy nemzetiséget jelölik, akihez köthető az a nevezett gasztronómiai különlegesség. Hú, na megyek, eleget olvastam...(((
cga82
2019. január 21. 17:53
Csak a foglalkozását gyakorolja: román.
balbako_
2019. január 21. 14:50
Erre is van magyar kifejezés ezt hívják szarrágásnak művelőjét pedig Mircea Diacon urat szarrágónak. Találó!
SorosGordon
2019. január 21. 14:15
3 testvér volt: Romolus Rémus és Románusz, de sajnos az anyafarkasnak csak 2 csecsbimbója volt, ezért Románuszt az apja szoptatta. Innen ered a Dáko-román elmélet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!