Mindig idegenkedtem Ady túlhizlalt egójától, a nagyotmondásaitól, a nagybetűitől, a retorikus hadovától, a homályos és zavaros képektől.
„Mindig idegenkedtem Ady túlhizlalt egójától, a nagyotmondásaitól, a nagybetűitől, a retorikus hadovától, a homályos és zavaros képektől, amelyek még a slágerverseket sem kerülik el. Az ember ma már nemcsak a »Balga kötések balgult frigyesén« neveti el magát, hanem az ős Kajánt és a disznófejű nagyurat is megmosolyogja. Mindig zavart, hogy egy olyan alkotótól eredeztetjük a modern magyar költészetet, aki egy régies romantikus vershőst gyárt le, a látnokot, a prófétát, az izzó lángoszlopot, s csupán abban modern, hogy popkulturális terméket akar létrehozni. Megszólítani mindenkit, az álmodozó kamaszlányokat, a szerelem után vágyakozó feleségeket, a megkeseredett férfiakat, a gazdagokat, a szegényeket, a proletárokat, a kisnemeseket és az arisztokratákat, a nemzetvédőket és a nemzetvesztőket, a jobboldalt és a baloldalt, a forradalmárokat és a fundamentalistákat. Az idegenkedés ellenére mindig érdekelt az élete, a munkái, az utóélete, hogy mennyire ártalmas, ha valaki költő helyett valláspótlékka válik. Érdekelt, hogy miért dolgozik olyan nagy hibaszázalékkal, talán ő az a magyar költő, akinek az életműve arányaiban a legtöbb gyenge verset tartalmazza. Amely versekben nem tartja semmi egészben a szöveget, csak az Adys nyelvi dizájn. ”