„Örök szerelem, ettől nem lehet elszakadni” – így vallott a visszatéréséről a Mandinernek az olimpiai bajnok
Szász Emese a decemberi országos csapatbajnokságon a gyermekei előtt léphet ismét pástra.
Igazolódott a támadások abszurd volta: egy történelmi egyház népe nem hitte el rólam, hogy azonosulni tudnék bármilyen, a Tanácsköztársaságot éltető balliberális gondolattal. Interjú.
„Számított arra, hogy újra önt választják meg az evangélikusok világi vezetőnek?
Reméltem, hogy így lesz. Jó lelkiismerettel vágtam neki a tisztújításnak, amit a sok jelölés is visszaigazolt. Az evangélikus egyház egy nagyon demokratikus szervezet, a választó zsinat sok mindent mérlegel. A másik komoly jelölt Font Sándor országgyűlési képviselő, déli egyházkerületünk nemrég megválasztott felügyelője volt, a megmérettetés tehát valós volt. S bár végül én kaptam több szavazatot, jó, hogy Sándorral így is együtt tudunk majd dolgozni az egyház legfontosabb döntéshozó testületében, az Országos Presbitériumban.
Sok támadás érte az elmúlt időszakban. Megbánta azt a Tanácsköztársaságról szóló kiállítást és kiadványt, ami miatt kritizálták?
E lapban is többször leírtam: a vörösterror szörnyűségeit semmi sem mentheti. Az inkriminált kiállításnak persze nem is ez volt a célja, amit minden bizonnyal azok is tudtak, akik a kritikát megfogalmazták. Számos olyan fejezete van a magyar történelemnek, amire nem lehetünk büszkék, a reflexió mégis fontos. Ha tudom, hogy egy kortárs művészeti kiállításból – nyilván nem véletlenül – ilyen politikai ügy válik, írhattam volna egy rövid előszót, amely egyértelművé teszi a politikai szövegkörnyezetet. A mostani választás talán mégiscsak igazolta a támadások abszurd voltát: egy történelmi egyház népe nem hitte el rólam, hogy azonosulni tudnék bármilyen, a Tanácsköztársaságot éltető balliberális gondolattal. Máskülönben aligha választottak volna meg harmadszorra is hat évre.
Az újabb ciklusban milyen tervei vannak? Milyen konkrét célokat szeretne megvalósítani?
Minden egyháznak, egyházi vezetőnek, ha komolyan veszi a szolgálatát, fel kell tennie a kérdést: hogyan is állunk a missziói parancs teljesítésével, vagyis hogy »tegyetek tanítvánnyá minden népet!«. Tehát: hova tűnnek a hívek, amikor a politikai környezet egyre kedvezőbb, az egyházi intézmények száma nőttön-nő? Sok a kihasználatlan lehetőségünk. S bár a gondviselés munkája elsődleges, erőnk szerint segíteni kell azt. A kormány által is erősen támogatott intézményi növekedésnek csak akkor van távlatos értelme, ha az a gyülekezetek, lelki közösségek épülését is szolgálja.”