mellyel az Oroszországban börtönben lévő ukrán politikai foglyokat kiszabadításáért küzdött. A sztrájkot 145 nap után abba kényszerült hagyni: az éhezés során egészségügyi állapota kórosan leromlott, kényszertáplálással fenyegették. A megmozdulás így is jelentős politikai üzenettel bír: többen párhuzamot látnak Szencov és Marcsenko egykori munkássága között, aki a szovjet emberjogi mozgalom egyik kiemelkedő alakja volt. Ő 1986-ban kezdett éhségsztrájkba, aminek hatására Gorbacsov szovjet foglyok tömegeit engedte szabadon – Marcsenko pedig egy börtönkórházban elhunyt.
Szencov kitartása már-már legendás. Egy 2016-os, a börtönből kicsempészett levelében így írt a politikai foglyokról, valamint saját magáról: „Ha az a szerepünk, hogy egy diktátor koporsóján szögekké váljunk, akkor én szeretnék ez a szög lenni. Csak ne felejtsék el, hogy ez a szög nem fog meghajlani”.
Októberben, mikor a Szaharov-díjról végső döntés született Antonio Tajani méltatta a rendezőt. „A bátorságával és elszántságával, az élete kockáztatásával Oleg Szencov ukrán filmrendező az Oroszországban és szerte a világban jogtalanul bebörtönzöttek szenvedésének szimbólumává vált. A Parlament a Szaharov-díjjal a szolidaritását fejezi ki felé és az ügye felé. Az azonnali szabadon engedését követeljük. A szenvedései emlékeztetnek minket arra a kötelességünkre, hogy világszerte és minden körülmények között védelmezzük az emberi jogokat” – állította Tajani.