Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A Fidesz-KDNP maradt az egyetlen néppárt Magyarországon – értékelte a választások eredményét Deák Dániel politológus.
A Fidesz-KDNP maradt az egyetlen néppárt Magyarországon – értékelte a választások eredményét az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa.
Mint mondta, a balliberális pártok a fővárosban és az idősek körében rendelkeznek még támogatókkal, míg az identitás- és vezetési válsággal egyszerre küzdő Jobbik Budapesten „alig látszik”, vidéken viszont 10-20 százalékot képes szerezni.

Eközben, tette hozzá, az LMP-ben három egymással ellentétes koncepció látszik az együttműködésről, ami pártszakadáshoz vezethet. Mint mondta, „a valóságot tagadják” az ellenzéki pártok politikusai, amikor ahelyett, hogy azt vizsgálnák, mit hibáztak a kampányban, próbálnak külső tényezőket okként találni.
(MTI)