Az MSZP választmánya elfogadta az országos listát

2018. február 10. 08:07

Az MSZP-Párbeszéd közös listát Karácsony Gergely vezeti, őt Molnár Gyula, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan, Gőgös Zoltán követi.

2018. február 10. 08:07

Elfogadta az MSZP választmánya az április országgyűlési választásra a párt országos listáját – közölte a testület elnöke pénteken az MTI-vel.

Hiller István ismertetése szerint a listát Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, őt Molnár Gyula, az MSZP elnöke követi, a harmadik helyen pedig ő áll.

A listán a további sorrend a következő: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, Tóth Bertalan parlamenti frakcióvezető, Gőgös Zoltán elnökhelyettes, Tóbiás József volt pártelnök, pártigazgató, Mesterházy Attila volt pártelnök, Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és Gurmai Zita volt európai parlamenti képviselő.

Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták közös listán indulnak a Párbeszéddel. Hozzátette: a közös lista 1., 11., 19., 33., 44., 55., 66., 77., 88., 99. és 110. helyén a Párbeszéd politikusai szerepelnek. Hiller István beszámolt arról is, hogy a választmány ellenszavazat és tartózkodás nélkül miniszterelnök-jelöltnek ajánlja a szombati MSZP-kongresszusnak Karácsony Gergelyt.

A választmányi elnök közölte, a testület egyetértett azzal, hogy Karácsony Gergely és Molnár Gyula egyeztessen a Magyar Liberális Párttal az együttműködésről. Hozzátette: az országos listán fenntartják a 15. helyet a Liberálisoknak, a választmány pedig erre a helyre „szívesen ajánlja” Bősz Anettet, a Liberálisok egyik ügyvivőjét.

Arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor, az Liberálisok elnökének indulását teljesen kizárták-e, a politikus azt mondta, nem volt Fodor Gáborról szó. Közölte azt is, hogy a kongresszus a párt alapszabálya szerint már nem változtathat a listán, azt vagy elfogadja, vagy elutasítja.

Hiller István elmondta, 19 módosítás érkezett az országos listához, ebből többet elfogadott a választmány, de azok a lista első tíz helyét nem érintették. Hozzátette: a választmány ülésén felszólalt Karácsony Gergely, valamint Bősz Anett és Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2018. február 10. 12:34
Tordai Bence a 11.! A Paks ellen ugató köcsögök is képviseltetve vannak! Így már garantált a négyötödös baloldali többség és a Negyedik Köztársaság!
Julismama2
2018. február 10. 12:11
Béke poraitokra..........
tango47
2018. február 10. 11:32
Ezt a konstrukciót mikor árulja el Gergőke?
zakar zoltán béla
2018. február 10. 11:32
Brain Brigade
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!