Az ellenzék Márki-Zayt támogatja
Az ellenzéki pártok – köztük az MSZP is – azt kérték szimpatizánsaiktól, hogy Márki-Zay Pétert támogassák a választáson. Bemutatkozó sajtótájékoztatóján a jelölt azt mondta, indulásának szigorú feltétele volt, hogy más jelöltet ne indítsanak ellene az ellenzéki pártok. A magát konzervatív, keresztény embernek valló közgazdász a legfontosabb feladatnak Hódmezővásárhelyen a munkahelyteremtést nevezte.
Hernádi Gyula az MTI-nek indulását azzal indokolta: egy megyei jogú városban tarthatatlan, hogy a baloldalnak ne legyen jelöltje. A felmérések szerint a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű – hangsúlyozta. Hozzátette: sokáig várt a döntéssel, de úgy gondolja, nem lehet cserbenhagyni ezeket a szavazókat. Hernádi Gyula 2002-től 2010-ig képviselőként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben. A 2002-es önkormányzati választásokon az MSZP, az SZDSZ, a Centrum, a Munkáspárt és egy civil szervezet, majd 2006-ban az MSZP és egy civil szervezet jelöltjeként indult a polgármesteri posztért.