Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel. Emellett folyamatos eltolódás látható az új ingatlanok vásárlása felé, azaz egyre többen választják a csok erre felvehető formáját – tette hozzá az államtitkár.
Elmondta azt is, hogy a 2016-ban csok-ot igénylők közül minden harmadik család előre vállalt gyereket, ez a következő tíz évben mintegy tízezer gyerek születését jelenti.
Novák Katalin szólt arról is, hogy a magyarok többsége saját lakásban lakik és a fiataloknak is fontos a saját tulajdon. Ezt bizonyítja a Magyar Ifjúság Kutatás 2016, amelynek gyorsjelentése szerint a fiatalok 81 százaléka fontosnak tartja a saját lakást. A kormánynak ezért az a célja, hogy minden magyar embert saját tulajdonú otthonhoz juttasson – jelentette ki az államtitkár. Az otthonteremtési program meghirdetésének demográfiai és gazdaságélénkítési célja volt. Mostanra mindkét tekintetében jelentős előrelépés történt – emelte ki.