Palkovics László elmondta: a fiatalok 52 pontot fogalmaztak meg, közülük kettőt a diákparlament nem fogadott el. Mint mondta, a felvetések között a legfontosabb az volt: az oktatási tárca és a diákság képviselői ne csak néhány évente találkozzanak. Kiemelte még, hogy a diákparlament az eddigi három helyett kétévente ülésezne, míg a megyei diákparlamenteket évente rendeznék meg. Hozzátette: ezek támogatható javaslatok, de ehhez a finanszírozást és a jogszabályi hátteret a parlamentnek kell megteremtenie.
Az államtitkár az oktatás tartalmát felvető javaslatokról elmondta, hogy azok többsége az új Nemzeti alaptantervbe is bekerül majd. Példaként említette a nyári szünidő hosszának rendezését vagy a mindennapos testnevelés órák átgondolását.