„Az Európai Unióhoz csatlakozásunk óta egy igazi, markáns, jól kommunikálható, mindenki számára érthető nagy cél nem lebegett előttünk. Márpedig azt gondolom, hogy egy gazdaság versenyképességéhez, fejlődéséhez mindig szükség van nagy célokra” – hangsúlyozta az M1 aktuális csatornán péntek reggel Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója, a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat egyik nagykövete. Hozzátette: a játékok olyan húzópont lehet, melyhez az gazdasági élet szereplői viszonyíthatják magukat, az ország fejlesztésének pedig irányt adna a következő tíz évre.
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke a pályázat ellenzői által sokszor felhozott 2004-es athéni játékok, s a néhány évvel később bekövetkezett görög válság példája kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a dél-európai állam válságának semmi köze nem volt az olimpiai pályázathoz és a rendezéshez. Mint mondta, a görögöknél az okozta a problémát, hogy nagyon sebezhető és védtelen volt az ország. Az amerikai "ingatlanpiaci lufi" 2007-es kipukkanása, majd a Lehmann Brothers Bankház 2008-as összeomlása elindított egy pénzügyi válságot, melynek eredményeként 2010-ben kiderült, hogy sebezhető az eurózóna, s védtelen a görög gazdaság - tette hozzá.