Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Minden érintett meg kellett kapja legkésőbb tavaly decemberben a gyermeke adóazonosítóját, mert csak ezzel tudja a családi adókedvezményt érvényesíteni – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője.
Ha valaki egy összegben érvényesíti a család adókedvezményt a május 22-ig benyújtandó adóbevalláshoz, vagy ha idén havonta kívánja igénybe venni ezt a kedvezményt, akkor mindenképpen szükség van a gyermekek adóazonosító jelére – tudta meg az InfoRádió Kis Péter Andrástól, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivőjétől.
„Ezért a NAV tavaly az első félévben már elkészítette azoknak az adóazonosító jelét, akik december 31-ig nem töltötték be a 25. életévüket. Ezt hivatalból végeztük el, és minden érintettnek hivatalos értesítést küldtünk róla, majd a negyedik negyedévben elkészültek az adóigazolványok, ezeket is megküldtük” - mondta a szóvivő.

Ha valaki mégsem kapta meg, érdemes a NAV valamelyik ügyfélszolgálatához fordulnia, és címet egyeztetni, illetve ha sürgős, akkor ott meg is lehet tudni az adóazonosító jelt. Az ügyintézés tehát már csak személyesen lehetséges, a kedvezmény igényléséhez azonban elég az adóazonosító jel ismerete, nem szükséges, hogy az adókártya is a birtokunkban legyen.