A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a csecsemőkre veszélyes a betegség, hanem a 16-20 éves korosztályra is. Háziorvosok ezért azt tanácsolják a szülőknek, hogy idősebb korban ismételtessék meg a C típusú oltást, illetve ha tehetik, akkor mindkét törzsre oltassák be gyereküket.
Decemberben három gyerek is meghalt
Decemberben három halálos megbetegedés is történt. December 9-én a budapesti Veres Pálné Gimnázium egyik végzős tanulója halt meg fertőző agyhártyagyulladásban. Az ÁNTSZ közlése szerint a fiú C típusú törzs miatt lett beteg. Egy miskolci fiú pedig közvetlenül karácsony előtt halt meg, ugyancsak agyhártyagyulladás miatt. Róla nem tudni, hogy a C vagy a B variáns miatt betegedett-e meg. Karácsonykor pedig egy budapesti bölcsődés halt meg gennyes agyhártyagyulladásban.
A betegség észlelését megnehezíti, hogy ugyan a fertőző agyhártyagyulladás súlyos tünetekkel jár, mint például a heves fejfájás, a hányás, a csillapíthatatlan láz, de ezek sok más betegségre is jellemzőek lehetnek. A testen megjelenő szederjes, lilás kiütés az egyértelmű árulkodó jel, de van, hogy ez már csak az intenzív osztályon jelenik meg a betegen, mikor életveszélyes állapotban van.