A szocialista politikus elmondta: szövetségre akar lépni a felmérésekben negyedik helyen álló, radikális baloldali Jean-Luc Mélenchonnal. Ez utóbbi azonban már előzetesen jelezte, hogy nincs szándékában visszalépni Benoît Hamon javára. Az ideológiai ellentét olyannyira méllyé és kibékíthetetlenné vált a népszerűtlen kormánypárton belüli irányzatok között, hogy elemzők szerint az előválasztás a Szocialista Párt sorsát is megpecsételheti.
Macron lehet a francia elnökválasztás meglepetésembere
A most induló kampányban az viszont jól látszik, hogy a francia választók új politikusoknak kívánnak esélyt adni. A novemberi jobboldali előválasztáson Nicolas Sarkozy volt államfő szenvedett vereséget, és volt kormányfőjét, François Fillont választották jelöltnek a konzervatív szavazók.
A felmérésekben eddig Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökével fej fej mellett az élen haladó konzervatív jelölt kampányát viszont gyakorlatilag felfüggesztette a sajtóban csak Penelope gate-nek nevezett gyanú, amely szerint Fillon felesége nyolc éven át mintegy félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben férje, majd annak utóda asszisztenseként, de az állást valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett.
François Fillon a vasárnapi kampánygyűlésen a vádak visszautasítása és felesége védelme mellett már a legtöbb támadást a felmérésekben jelenleg harmadik helyen álló, az elnökválasztáson függetlenként induló Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat volt gazdasági minisztere ellen intézte.