A család mindig a munka előtt szerepel az értéksorrendben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne kellene helyt állni és tudásunk, erőnk legjavát adni, de a munka ütemezhető (éjszakára is). A gyerekek életében viszont megismételhetetlen, hogy első lépéseit teszi meg, iskolába indul vagy tinédzserként önálló hosszabb táborába indul. Ha ekkor nem vagy ott, akkor te is szegényebb leszel és a gyermeked is. Biztosan alkat és talentum kérdése is, de eddig nem kellett szakemberhez fordulni, hogy miként teremtsünk összhangot a hivatásunk és a munkánk között.
Mennyire tud az apa részt venni az otthoni feladatokban (gyermeknevelés, háztartás), és mennyit segítenek a nagyobb gyermekeitek? Van más segítségetek is a mindennapokban?
Magunk vagyunk és mégsem egyedül. Szülők, testvérek földrajzilag távol vannak. Igyekszünk megoldani „saját erőforrásból” a helyzeteket, ebből adódóan mindenki kiveszi a részét így vagy úgy a tennivalókból. Van, hogy kívülről érkezik megoldás, annak is szoktunk örülni.
Nem kérdés, hogy egy ekkora családot nem tud pusztán a két szülő működtetni. Nagy könnyebbség, hogy kisiskolás koruktól többen összeállva önállóan közlekednek, nem kell anya-taxizni. Nincs merev munkamegosztás. Vannak persze speciális nő és férfi által elvégezhető feladatok, de ezek száma minimális. Egyébként meg a tetrishez hasonlítható, ahogy keletkeznek, potyognak a feladatok, aki éppen arra jár, van szabad keze-lába, az végzi el.
Hogy zajlik nálatok egy hétköznap és általában milyenek a hétvégéitek?
Először is nincs két egyforma nap. Sem hét közben, sem hétvégén. Vannak tervek, szépen vezetjük a családi naptárban a ki-hol-mikor-mit infókat, de az élet nem egy sablonos valami. A váratlan fordulatok, elsőre kilátástalan élethelyzetek közös megoldása sokat formál a család minden tagján, talpraesettebbek lesznek a gyerekek is, megtanulunk még jobban bízni bennük mi is, és szépen kigömbölyödik belőle a siker.
A kedvencünk a kedd. A 6.-7. óra után kezdenek hazaszállingózni a sulikból és elkezdődik a szolfézs, hangszeres óra a három alsósnak, majd eközben néptánc az ovis korosztálynak és közvetlen utána néptánc szintén az alsósoknak és a kisgimis fiunknak. Van, hogy a nagylány eközben gyerekvigyáz a szomszéd utcában – egy kis zsebpénz fejében – így az otthonmaradó kiskorúakat is gondozni kell valakinek. Ez egy szép példája, hogy ugyan szállítmányozni csak az ovisokat kell, de útnak indítani és hazavárni mindegyiket. Az sem sokkal könnyebb, csak más síkon kell jelen lenni...
A díjátadón elhangzott az is, hogy számotokra fontos a kultúra, rendszeresen jártok színházba, koncertekre, stb. Ezt sokan gyermekeik számára vagy anyagi okokra hivatkozva nem vagy alig teszik. Nektek miért fontos ez és hogyan jut rá időtök?
Az iskola a testet és a szellemet edzi, formálja – több-kevesebb sikerrel. A léleknek is kell a mindennapi betevő. Hatni kell az érzékekre, érzelmekre is. Felelősségünk az erkölcs táplálása is. Ha már három csoportra sikerült elosztani, akkor a suszter széke hasonlat kívánkozik ide: akármelyik lába hiányzik, abból hanyattesés lesz. Igyekeznünk kell a teljes embert nevelni, mert bármely irányba eltolva a hangsúlyt, kevesebb lesz a gyermek. Arról nem is beszélve, hogy annak felismeréséhez, hogy mi is lakozik benne, mi az, amire leginkább rezonál, mi lesz a jövője, hogyan fedezhetné fel a szülő, ha bizonyos képességek, készségek kifejezésének nem nyit teret?
Sokat tanulunk Böjte Csaba testvértől. Az egyik legelső beszéde, amit olvastunk tőle, hogy a gyermeket, mint egy ajándékot, ki kell csomagolni. Mindössze ennyi feladatunk van. Viszont egész életre szóló...
Advent harmadik hete van. Adja magát a kérdés: hogyan készültök a karácsonyra és hogyan zajlik az ünnep nálatok?
Igyekszünk az advent csendjét, befelé fordulását mi is megélni, ami az olvasónak is feltűnhet, hogy kevés sikerrel kecsegtető vállalkozás ott, ahol a vacsoraasztalnál 12 ember ül nap, mint nap a másfél évestől a 16-ig bezárólag. Ráadásul a decembert a legtöbb helyen az ünneplés, bemutatkozás, fellépés időszakának tekintik, így a gyerekeknek mozgalmasabb, mint a többi hónap.
Ennek ellenére próbáljuk a karácsonyi készülődés külsőségeivel, közös leülős tevékenységekkel és nagyobb adag lelki táplálékkal mégis csak a legszentebb ünnepre hangolni magunkat. Saját kezűleg készítjük a képeslapokat. Idén már hatan-heten szorgoskodnak a mézeskalács sütés-díszítés feladatán. Belső dekorációt készítünk, lassabb tempóra váltunk a mindennapokban – amennyire ezt a körülmények engedik.
Karácsonykor mi vagyunk a vendéglátók, hiszen a családban mindenki könnyebben mozdul, mint mi. Hálásak is vagyunk ezért, hogy elfogadták és támogatják a közös családi ünneplést a közvetlen hozzátartozóink. Szenteste kora délutánján részt veszünk a pásztorjátékon, hazasétálunk és izgatottan várjuk, hogy távollétünkben mi mindennel leptek meg minket az angyalok. Ekkor együtt van a szűkebb család. A két ünnep közötti időszakban igyekszünk sehova sem menni, elszakadni az óra által vezérelt életmódtól. Sokat játszunk, sétálunk, élvezzük egymás jelenlétét. Sógorom fogalmazta meg egyik alkalommal: „Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer egy óvodában fogok karácsonyozni.”
Mik a terveitek a jövő évre, a díjjal kapcsolatban, illetve attól függetlenül is?
A díjjal kapcsolatban nincsenek terveink. Nagyon szép a szobrocska, amit kaptunk, néha rápillantunk napközben, de megyünk tovább, nincs idő merengeni a „rakodópart alsó kövén”. Szeretnénk az életünket továbbra is bensőségesnek megélni, iparkodunk, hogy mindenki meglelje a helyét a családban, a társadalomban, ápoljuk a kapcsolatainkat, és ha tehetjük, újakat hívunk életre.
*
Az Európai Nagycsaládos Szövetség által alapított az Év Európai Nagycsaládja díj nyertese 2016-ban a mosonmagyaróvári Papp család
A család tagjai: a szülők Dorottya és György, a gyerekek Zsombor Mátyás, Imola Sára, Magdolna Réka, Ágoston Lőrinc, Julianna Virág, Zsuzsanna Flóra, Vince Levente, Anna Rózsa, Dénes András, Luca Viola és Katinka Lilla.
A Papp család anélkül is hat a környezetére, hogy tudnának róla. Nehéz feladatok, problémák esetén a gyerekek osztálytársainak a szülei vagy a nagycsaládos egyesületekben a szülők sokszor úgy érzik, megszűntek a gondjaik, ha a népes Papp családra gondolnak. A hatásukra több családban született újabb gyerek – a szülők úgy döntöttek, ha Pappék a 11 gyerekkel ilyen harmóniában tudnak élni, akkor ők is vállalhatnak még egy kisbabát.
Életmódjukkal tudatosan hangsúlyozzák a nagycsalád szépségét és egyre szaporodó örömeit. Minden olyan meghívást (riportra, újságcikkre, előadásokra) elfogadnak, ahol más felfogású, más érdekeket követő embereknek elmondhatják: mélyen hisznek abban, hogy a 11 gyerekük isteni ajándék, minden áldás forrása. A szülők számos, család témájú előadást hallgattak végig és sokat olvastak a témában, és talán ezek nyomán is csodálatos családi életet építettek ki, amelynek minden pillanatát tudatosan töltik meg.
Böjte Csabától tanulták: a gyereket úgy kell kibontakoztatni, ahogy egy ajándékot kibontani. A szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek ne csak a kötelezettségüket teljesítsék az iskolában, hanem részt vegyenek tanulmányi versenyeken, népdal-éneklésben, népi táncban, zenéljenek, sportoljanak, járjanak hittanra. Az olvasás központi kérdés a családjukban. Törődnek vele, hogy a művészeteken át rányissák a gyerekek szemét a színpompás nagyvilágra. Van idejük színházba, moziba, hangversenyre, fesztiválokra menni. Nagy súlyt fektetnek a gyerekek nyelvtanulására.
A gyerekek a háztartási és a ház körüli munkákból is kiveszik a részüket, így megtanulják: „Ki mint vet, úgy arat.” A szülők fontosnak tartják, hogy a gyerekek töltsenek időt együtt, törődjenek egymással. De azt is megtanítják nekik, hogy nem csak kötelességeik, hanem jogaik is vannak, és az iskolában vagy másutt ki is kell állniuk a társaik jogaiért is.
