A filmet két hónap alatt forgatták le. Zoltán nagyon félt attól, hogy a színész szakma, a közönség és a mozgássérültek hogyan fogadják majd az ő játékát, de szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, és a közönség szeretete azóta is körbe veszi. A rendezővel, Till Attilával nagyon jó kapcsolatot alakított ki, szimpatikus volt neki Tilla őszintesége, például nem hitegette őt, hogy a szerep biztosan az övé lesz. Végig kellett mennie egy többfordulós szereplőválogatáson, és amikor kiválasztották, a forgatás alatt is bizonyítania kellett, hogy bírja a kemény munkát.
Zoltán életében fontos szerepet kap a sport is, például segített egy speciális fitnessterem kialakításában, amit fogyatékkal élők tudnak használni. Zoltán ott edző, futó és önkéntes is. Idén lefutotta a New York-i és a berlini maratont is. Nevetve mesélte, hogy az utóbbin a villamossínekbe szorult székének a kereke, így ő volt már Berlinben villamos is. Arra a kérdésre, hogy 24 évesen mi a sikerének a titka, azt felelte, hogy a legfontosabb számára a családja, a barátok és a közösséghez való tartozás. A családja és az édesanyja támogatása és tanítása nélkül ma nem lenne ott, ahol van.
Mindkét előadótól sokat tanulhatunk arról, hogy mit tegyünk az olyan helyzetekben, amikor nem tudjuk megváltoztatni a megváltozhatatlant. A legfontosabb, hogy mindig legyen célunk. Az ő céljuk többek között az, hogy amit kapnak, azt szeretnék visszaadni másoknak. Norbert egy Szepes Mária idézettel zárta az rendezvényt, ami két mondatban összefoglalta a hallottakat, és a Passioners mozgalom hitvallását: „Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.”
Fotók: Kékesi Donát.