Horváth Imre, szintén MSZP-s képviselő erre kijelentette: ahol ennyire tisztelik az időseket és a nőket, ott a fiatalok se számíthatnak semmi jóra. Szerinte ez nem egyedi eset volt, a kormány célja, hogy összeugrassza a társadalmi csoportokat és elterelje a figyelmet a tevékenységéről. Egyúttal bírálta a nyugdíjemelésre vonatkozó elképzeléseket arra hivatkozva, hogy a jegybank magasabb inflációval számol.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Rétvári Bence azt felelte: a társadalmi csoportok szembefordítása szocialista és kommunista elv, a kormány a nemzeti együttműködésre épít. Kifejtette azt is, hogy a nyugdíjemelést a törvény szabályozza. Kitért arra is, hogy számos időseknek szóló programot bővítettek, fokozottan büntetik az érintettek sérelmére elkövetett bűncselekményeket, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig 340 ezer, 55 év felettinek segít.
Az MSZP álláspontja az ügyben azért sem meglepő, mert szavazóbázisában a közvélemény-kutatások szerint jelentős a nyugdíjasok aránya.