Hangsúlyozta, hogy a 2017 évi célok között szerepel egy új egri központ elindítása, valamint egy olyan tábor létrehozása, amely állandó helyszíne lehet az átmeneti otthonokban élő gyermekek nyári fejlesztő- és sporttáborainak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy 1353-as adományvonal mellett a segélyszervezet honlapján online is várják az adományokat. A fővárosban adománypontot állítottak fel az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényen, ahol önkéntesek fogadják a felajánlásokat, de az adományponton működő adományboltban ajándéktárgyak vásárlásával is lehet segíteni. Emellett segíteni lehet a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban vagy csekken felajánlott adományokkal, de az operaház által szervezett Diótörő Fesztiválon is gyűjtik a felajánlásokat, és továbbra is várják az önkéntesek jelentkezését is.
Lévai Anikó jószolgálati nagykövet hangsúlyozta: segíteni igazán egy másik emberen csak egy másik ember tud. „Csak egy ember tud erőt adni egy másiknak, ha az bajban van” – mondta. Hangsúlyozta, hogy ebben a folyamatban az Ökumenikus Segélyszervezet közvetítő szerepet játszik. „A segítségnyújtás megajándékozza azt is, aki kapja, és azt is, akitől érkezik, és aki ettől egy kicsit jobbnak érezheti magát” – mutatott rá.