
A katolikus egyház tanításai közül nagyon sokat ócsárolnak, ám talán egyiket sem éri annyi támadás, mint a házasságot és szexualitást érintő doktrínákat, amelyeket a legtöbben túlzottan puritánnak és reménytelenül idejétmúltnak tartanak.
„A kritikák nagy része azért támadja az egyházat, mert érthetetlen korlátokat állít a mai kor embere számára a szexuális szabadságot illetően. Ezzel párhuzamosan a hagyományos szexuális erkölcsiséget védő egyházi vezetőket gyakran illetik a szűk látókörű, titokban perverz és szexmániás jelzőkkel.
Nézzük először a puritanizmus vádját. A filozófia és a vallás történelme során a puritánság mindig is jelen volt. Legyen szó akár a manicheizmusról, a gnoszticizmusról vagy a platonikus dualizmusról, a puritán filozófia mindig is azt tanította, hogy a szellem jó, az anyagi rossz, és hogy az élet igazi célja megszabadulni az anyagtól, különösen a szexualitástól, amely annyira ideköt minket a materializmus világába. A Biblia eközben egyáltalán nem puritán, sőt, épp az ellenkezője.
(...)
Ha tehát a szex és a szexuális élvezetek jó oldalát nézzük, mi különbözteti meg a keresztény nézőpontot mondjuk a Playboy magazin látásmódjától?
A válasz az, hogy a keresztény ember számára a szexualitást egy szélesebb kontextusban, a szeretet kontextusában kell értelmezni, olyan értelemben, hogy azt nézem, mi jó a másik embernek. Ha ezt a „hozzávalót” kifelejtjük a dologból, máris abban az önző, élvezet és szeretet nélküli világban találjuk magunkat, amely ma annyira jellemzi társadalmunkat.”
(...)