Történelmi pillanat
Állásfoglalásuk szerint Hillary Clinton bizonyított már first lady-ként, New York szenátoraként és külügyminiszterként. Habár vannak jogos kritikák vele szembe, vannak eltúlzottak is. Ezzel szemben Donald Trump semmiféle közszolgálati tapasztalattal és képességgel nem rendelkezik. Trump összeesküvés-elméletekkel házal, ellenzi a tényekre épülő diskurzust, lenyűgözik az autoriter vezetők és magának is ilyen hajlamai vannak. Könnyen befolyásolható, ami nem szerencsés, tekintve, hogy az elnök kezében van az amerikai nukleáris arzenált. Trump rasszista, szexista, xenofób és ignoráns az alkotmánnyal szemben – folytatja indoklását a The Atlantic.
A szerkesztőség kiemeli, a lap alapítóelveihez hűen független minden párttól és csoportosulástól, nem céljuk erősíteni vagy gyengíteni egyik pártot sem. Ha Hillary Clinton más korábbi republikánus elnökjelölttel, vagy Trumpnak a párton belüli kihívóival versenyezne, nem döntöttek volna a nyílt támogatás mellett – írja a szerkesztőség.