A nemzetközi egyezményekhez általában lehet fenntartásokat fűzni, a CETA-hoz például Németország is fűzött: ráadásul nem csak a tagállami, de az EU-s hatáskört érintő részekhez is. Kérdésünkre, hogy ilyet lehet-e csinálni, Gulyás azt mondta: „szerintem nem, de az EU és Németország között egyre kisebb a különbség”.
Azt is megkérdeztük, hogy Magyarország fog-e fenntartásokat fűzni a CETA-hoz, például a GMO-s termékek forgalmazása kapcsán. Gulyás Gergely azt mondta, hogy nem tudja, kérdezzük a külügyet, de a GMO-mentesség amúgy is benne van a CETA-ban.
Erről egyébként annyit, hogy egyrészt jókat lehet trükközni azzal, hogy mi számít jogilag génmódosítottnak; másrészt azt már Mikola István elárulta egy pár héttel korábbi fórumon, hogy Alaptörvényben garantált GMO-mentesség ide vagy oda, most is forgalmaznak génmódosított termékeket, például takarmányt Magyarországon, legfeljebb nem termelnek.
A Külügyminisztériumot mindenesetre megkérdeztük a fenntartásokról, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.