A szülők megítélése alapján az olvasás 9–10 éves korban számít a legnépszerűbb szabadidős tevékenységnek. A kutatás szerint a kisebbek még csak ismerkednek a könyvekkel, míg a nagyobbaknál a könyvolvasás helyét egyértelműen az online tartalomfogyasztás, a chat és a számítógépes játékok veszik át. Hasonló a helyzet a sporttal is, az internetes tevékenységek térhódításával ennek népszerűsége is csökken a gyerekek körében.
Az OMV Olvasáskutatása szerint a szülők közül minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy gyerekként sem volt kedvence az olvasás. Beszédes ugyanakkor, hogy jelenleg kétharmaduk nem olvas sokat – amit idő- vagy pénzhiánnyal magyaráznak. A 6–15 évesek több mint ötöde a tanuláson kívül nem olvas önállóan, de további 35 százalékuk is csupán legfeljebb napi fél órát. Valamivel többet olvasnak a lányok a fiúknál, harmaduk heti 4,5–7 órát vagy ennél is többet, míg a fiúknál ugyanez a kategória csupán 16 százalék. Az összes megkérdezett válaszadó szülő átlagosan heti 2,9 órára becsülte a gyermeke által önálló olvasással töltött időt. A 9–10 évesek közel harmada 4,5–7 órát vagy ennél is többet olvas, míg az önállóan egyáltalán nem olvasók részaránya ebben az életkorban csupán 5 százalék (szemben az olvasással még ismerkedő kisebbek 46, illetve az online világra nyitó nagyobbak 16 százalékos arányával e kategóriában).
A kisebbeknél, a 6–10 éves korosztálynál a szülői felolvasás jellemzőbb: a szülők közel 80 százaléka szokott felolvasni gyermekének e szegmensben. Érthető módon a 11–15 éveseknél ez az arány 10 százalék közelébe csökken.