„Komjádi Béla története jól példázza, hogy a tehetség a sportoló győzelmének csak egyik összetevője. Kell hozzá a hátország, kell a szakember, aki a majdani bajnokra rátalál. Aki felkarol, támogat, szervez, biztosít és gondoskodik” – tette hozzá Herczegh Anita. Az Új Európa Alapítvány olyanokra hívja fel a figyelmet – folytatta –, akik nemcsak tehetségesek, de szorgalommal és kitartással keményen dolgoznak azért, hogy még jobban teljesítsenek.
Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök vezérigazgatója azt emelte ki, az Új Európa Alapítványt a Mol 2006-ban azzal a céllal hozta létre, hogy segítse azokat a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban, és hajlandóak ezért keményen megküzdeni.
„Immár tíz éve több ezer ifjú tehetség álmát segítjük megvalósítani, a gyermekgyógyító programon keresztül pedig ott állunk több ezer család mellett, akiknek nap mint nagy teherrel kell megküzdeniük” – tette hozzá.
Az eseményen átadták a Mol csoport különdíját is, amelyre a vállalat dolgozói szavazhattak. Az ugyancsak egymillió forinttal járó elismerést Juhász Eszter néptáncos, népdalénekes vette át.